A kérdések túlzók és egyben költőiek is, hiszen ezt (a filozófia végét) ember nem döntheti el. Nem is teheti, mert amíg lesz emberiség, addig a filozófia is - hasonlóan pl. a művészethez - valamilyen formában jelen lesz. Ha máshol nem, az egyetemi katedrán, fórumokon, szimpóziumokon, de akár eleven, kreatív módon is, valamilyen újabb forradalmi reveláció révén.

Arra viszont felhívhatják a figyelmet e - sokak által - feltett kérdések, hogy ezen gondolkodók hatásuk révén immár kikerülhetetlenek. Ha valaki például az emberi megismerésről, az elérhető tudásról elmélkedik, számára Kant ismeretelmélete megkerülhetetlen. Ha valaki a nyelv lehetőségeiről, a nyelv és a világ kapcsolatáról, számára ugyanígy Wittgenstein ilyen. Megint mások, a természettudományos pályára készülők Descartes Értekezés a módszerről c. művét nem kerülhetik el. És így tovább...

Valóban így van amúgy, jöhet és jön is mindig új szempont, új megközelítés, amelyre leginkább a korszellem, a gazdasági-politikai-történelmi-társadalmi-egyéb jellegzetes konstelláció képes megtermékenyítő hatással lenni, amely azonban csak afféle robbanóelegyként képes jelen lenni. Ahhoz, hogy valóban létrejöjjön egy új mérföldkő, mindig kell az isteni szikra, a zseni. Mindettől nem teljesen függetlenül, de mégis azt gondolom, lecsupaszítva a filozófiatörténetet, számtalan analógia mutatható ki a filozófiatörténet első aranykora, a preszókratikusok, illetve az őket követő görög gondolkodók (különös tekintettel Platónra és Arisztotelészre), és a későbbi filozófusok gondolatai közt. A mondás, miszerint "az egész európai filozófia nem más, mint Platónhoz fűzött lábjegyzet" nyilván eltúlzott és összességében hamis, viszont mégis van némi igazságalapja, amennyiben arra utalhat, hogy szinte minden későbbi - középkori, újkori, modern - jelentős filozófusnak és gondolatnak megvan az ókori "előfutára". Bár ebben valószínűleg sokan nem értenének egyet velem, ám én nem is vitatom el a görögök óta a világtörténelem színpadára lépő csodáit az emberiségnek, csak azt vallom, hogy kevés kivételtől eltekintve (nálam Kant pl. ilyen) mindegyiküknek a filozófiája - persze nem feltételezek tudatosságot, mindegyikük eredeti gondolkodó volt - visszanyúlik a görögökig, sokszor még Platónnál és Arisztotelésznél is korábbra. Ez már persze hermeneutikai kérdés (is).

Visszatérve Wittgensteinre: én őszintén remélem, hogy csak idő kérdése, hogy megjelenjen egy Safranski könyveihez hasonlóan nívós monográfia Wittgensteinről. Bőven volt annyira érdekes, izgalmas élete, mint az eddig megjelent Safranski könyvek "hőseinek"...