| Bemutatkozás: |
"Házasodj meg, meg fogod bánni; ne házasodj meg, ezt is meg fogod bánni; házasodj vagy ne házasodj, mindkettőt meg fogod bánni; vagy megházasodsz, vagy nem, mindkettőt megbánod. Nevess a világ bolondságán, meg fogod bánni; sirasd meg, azt is meg fogod bánni; nevess a világ bolondságán vagy sirasd meg, mindkettőt meg fogod bánni; vagy nevetsz a világ ostobaságán, vagy siratod, mindkettőt megbánod. Bízzál egy lányban, meg fogod bánni; ne bízzál benne, azt is meg fogod bánni; bízzál egy lányban vagy ne bízzál benne, mindkettőt meg fogod bánni; vagy bízol egy lányban vagy nem, mindkettőt meg fogod bánni. Akaszd fel magad, meg fogod bánni; ne akaszd fel magad, azt is meg fogod bánni; akaszd fel magad vagy ne akaszd fel magad, mindkettőt meg fogod bánni; vagy felakasztod magad, vagy nem, mindkettőt meg fogod bánni. Ez, uraim, minden életbölcsesség foglalata. Nemcsak egyes pillanatokban szemlélek mindent a e t e r n o m o d o (az örökkévalóság módján), mint Spinoza mondja, hanem szakadatlanul a e t e r n o m o d o vagyok. Sokan azt hiszik, hogy ők is a e t e r n o m o d o vannak, ha ezt vagy azt megtéve, egyesítik vagy közvetítik ezeket az ellentéteket. Ez azonban félreértés; mert az igazi örökkévalóság nem a vagy-vagy mögött, hanem előtte van."
****
"Szívemet nem üdíti fel többé a bor; a kevés bánatossá tesz, a sok - búskomorrá. Lelkem bágyadt és erőtlen, hiába sarkantyúzom a vággyal, erőtlen már, nem tör már többé királyi módon a magasba. Minden illúziómat elvesztettem. Hiába próbálom odaadni magam a végtelenség örömének, nem tud felemelni, helyesebben, én nem tudok felemelkedni. Hajdan csak intenie kellett, máris könnyen, frissen és szabadon emelkedtem fel. Lassan lovagoltam az erdőn át, s úgy tűnt, mintha repülnék; most, ha lovam tajtékozva száguld, úgy érzem, nem jutok tovább. Magányos vagyok, mindig is az voltam - elhagyatott; de nem az emberek hagytak el, mert ez nem fájna, hanem azoknak a vidám géniuszoknak az öröme is, melyek mindig nagy csapatban fogtak körül, mindenütt találtak ismerősöket, mindig megmutatták a lehetőségeket. Ahogy az ittas ember gyűjti maga köré az ifjak dévaj csapatát, úgy sereglettek körülöttem ők, az üröm tündérei, és nevetésem csakis nekik szólt. Lelkem elvesztette a lehetőséget. Ha valamit kívánnék, az nem gazdagság lenne vagy hatalom, hanem a lehetőség szenvedélye, az a szem, mely örök fiatalsággal pillantja meg mindenütt a lehetőséget. Az élvezet megcsal, de a lehetőség nem. És vajon melyik bor ily habzó, ily illatozó, ily részegítő!"
****
"Az én fájdalmam az én lovagváram, mely sasfészekhez hasonlóan a hegycsúcson van a felhők között; senki sem ostromolhatja meg. Innen csapok le a valóságba és ragadom meg zsákmányomat; de nem maradok ott lenn, zsákmányomat felviszem; s ez a zsákmány egy kép, melyet beleszövök kastélyom tapétáiba. Halotthoz hasonlóan élek itt. Minden átélt dolgot a feledés keresztvizébe merítek, hogy elnyerhessék az emlékezés örök életét. Minden véges és véletlen dolgot elfelejtettem és felszámoltam. Ott ülök, mint egy gondolataiba merült öreg, őszhajú férfi és halkan magyarázom a képeket, szinte suttogva, oldalamon egy kisgyermek ül és engem hallgat, jóllehet már mindenre emlékezik, mielőtt elmesélném."
****
"A nap szépen és derűsen süt be a szobámba; a másik szobában nyitva van az ablak. Az utcán minden csendes, vasárnap délután van. Tisztán hallom, amint egy pacsirta dalol egy ablak előtt valamelyik szomszéd udvarában, az előtt az ablak előtt, ahol a szép lány lakik. Egy távoli utcából idehallatszik, amint egy ember Rákot! kiált. Oly langyos a levegő! Szinte kihalt az egész város. - Ifjúságomra gondolok és az első szerelemre -amikor meg élt bennem a vágy. Ma már csak első vágyam után vágyakozom. Mi az ifjúság? Egy álom. Mi a szerelem? Ennek az álomnak a tartalma."
(Sören Kierkegaard: Vagy-Vagy) |
