A szimpátiakérdést álságos lenne ezt tagadni, emberből vagyunk. Viszont ez nem zárja ki azt, hogy valakit (legyen az illető újságíró, vagy bármilyen más szakmájú) úgy az egyedi, mint a folyamatában értelmezett teljesítménye alapján lehessen minősíteni, megítélni, megpróbálván törekedni erre a mindenki számára ismert tények tárgyilagos figyelembevételével. Írtam is, hogy nekem számos médiaszereplő emberileg, stílusát tekintve - eufemisztikusan fogalmazva - nem szimpatikus. Akkor azonban, amikor konkrétan kritizálom, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy milyen konkrétumok kapcsán teszem ezt. Vagyok annyira hiú és önkritikus, hogy ha nem így lenne, és pusztán felszínességek, külsőségek alapján történő ítélkezés szólna belőlem, akkor azt kénytelen legyek elismerni. Mondok egy eklatáns példát. Fiala János rádióbeli (szakmai!) munkásságát több mint nagyraértékelem. Tagadhatatlanul közel áll hozzám a személyiségének számos része is, amelynek okairól nem beszélnék, minimum nem volna etikus. Nem értek vele viszont egyet számos stílusbeli kérdésben, megnyilvánulásaiban - független attól, hogy ez egyfajta felvett póz, manír, avagy őszinte megnyilatkozás a részéről. Azt gondolom, ez mellékes, mert őt mint újságírót, riportert, médiaszereplőt eksősorban a szándékai, a médiabeli munkássága minősítsen. Ez utóbbi - számomra mindenképp - méltán tiszteletreméltó. Ha eme vizsgálódás alá vetem Orosz Józsefet, Bolgár Györgyöt, Pozsonyi Ádámot, Lovas Istvánt és végül, de nem utolsósorban TWÁ-t, akkor ezen személyek mind elbuknak, és nem az irántuk meglévő antipátiám miatt. Miért? Mert fenti személyek mind így vagy úgy, de a jelenlegi társadalmi-politikai konstelláció fenntartásában érdekeltek, ez szüli a tevékenységük legitimitását. Mihez kezdene baloldali média, ha nem lenne Orbán? Mihez kezdene a jobboldal, ha nem volna Gyurcsány, pláne az őszödi beszéd? Valójában egyikük sem egy szebb, jobb, boldogabb jövőt akar, a szónak az idealista, romantikus értelmében. Kisszerűek. Egymással foglalkoznak, naponta merülnek nyakig az aktuálpolitikai mocsárban. Fiala János és Puzsér Róberték annyiban kivételek, hogy őszinte, kamaszos naivitás, idealizmus jellemző rájuk, amely egyszerre szeretetreméltó és respektálandó a mai magyar valóságban. És miután hallgatom őket (is) egy ideje, nem tudok annyira rosszindulatú lenni, hogy valamelyik oldal szekértolójának láthassam őket. Kritikus értelmiségiek, akiknek nyilván van politikai szimpátiájuk, de ez soha, semmikor nem jelenik meg in concreto semmilyen pártszimpátiában. Nem úgy az összes többi "hangadó" esetében. Hát, nagyjából ennyi.