Vajon ővele, vagy már Kanttal véget ért a filozófia, pontosabban annak ismeretelméleti területe? Esetleg Hume-mal? Vagy ez a kérdés már az ókori szkeptikusokkal érvényét vesztette?
Ha már - még ha érintőlegesen is -, de véleményt nyilvánítottam a filozófiai irodalomban való tájékozódást illetően, a leírtakat kiegészítem még néhány szemponttal. Először is még a századforduló időszakában különösen beindult nagymérvű szakosodás, avagy specializáció a filozófiát sem kerülte el, aminek igen jelentős része van abban, hogy átfogó igénnyel íródott, a filozófiai hagyományhoz szorosabban kötődő, az idő próbáját állni látszó (élet)művek alig születtek, és amik ide sorolhatók (pl. Heidegger), azok is erősen vitatottak.
A specializáció két fő iránya, egyben választóvonala a filozófiában is a reál és a humán területek között húzódik. Vannak átfedések, ill. a két terület között húzódó választóvonal átívelésére irányuló törekvések, de a meggyőző teljesítmények ebben a vonatkozásban is ritkák, sőt számos esetben hiteltelenek. (Az utóbbiakkal kapcsolatban javaslom, nézz utána az Alan Sokal nevéhez köthető ismereteknek a google-on. Annyit megelőlegezek, hogy az ő tevékenységéből a humán vonal erőteljes kritikáját lehet kiolvasni, sajnos egyáltalán nem alaptalanul!)
A nick nevedből ítélve feltételezem, hogy inkább a reál irányok érdekelhetnek. Ebben az esetben nehezen tudom elképzelni, hogy pl. Roger Penrose kimaradhatna abból a bizonyos legjobb tízből. Itt van két korábbi Index Fórum topik, amelyik direkt:https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9125688&la=48346753
Ezeken a Fórumokon is egészen különböző színvonalú hozzászólások vannak, mint általában. (Egy adott topikot érdemes mindig az elejétől végignézni, mert logikusan így épülnek egymásra a hozzászólások, ezt az „Időben növekvő” opció választásával érheted el.) A komolyan vehetőket a kevésbé komolyan vehetőktől úgy is el lehet különíteni, hogy ha találkozol olyan nickkel, amely alatt színvonalas hozzászólások vannak, akkor rákeresel csak ezekre, tehát az adott személy hozzászólásaira, és ilyenkor valószínű, érdemes más, az adott témához közeli hozzászólásait is megnézni, majd a hozzászólásaiban talált kulcsfogalmakra és személyekre tovább rákeresni akár az Index Fórum részletes keresőjében is, meg más keresőkben. Rengeteg hasznos részismeretet lehet így felgöngyölíteni.
Az Index Fórum azt hiszem a 2000-es évek elejétől élte a fénykorát, és bár időközben komoly riválisai akadtak, még mindig egyike azoknak a helyeknek, ahol az elmélyültebb, nagyobb lélegzetű hozzászólások megjelennek, amint az sem elhanyagolható, hogy a régebbi, akár már jó ideje szünetelő topikokban is rengeteg hasznos ismeret található.
Ami a filozófia klasszikusait illeti, vannak színvonalas bevezető jellegű, ismeretterjesztő művek. Robert Zimmer két könyve: „Filozófusbejáró”, „A kapu újra nyílik” azt hiszem, mindenképpen közéjük tartozik.
Lehet sok újat nem mondtam, de néhány szempont talán akadt, ami használható lesz számodra.
Szvsz Wittgenstein meglátásának („Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”) azért is volt nagy hatása a maga idejében, mert már akkor is rengeteg ködös, sőt zavaros gondolat, gondolatmenet kavargott a nyilvánosságban. A helyzet ebből a szempontból nem javult, hanem inkább romlott, miközben az alapvető nagy kérdéseket nem lehet semmisé tenni, legfeljebb a szőnyeg alá söpörni. (Mi az élet célja és értelme? Van-e földöntúli élet? Van-e valamilyen felsőbb értelem, Isten, amelyik a világ folyását meghatározza, vagy nincs? Stb.-stb.) A felvilágosodás fénykorában azt hitték, a racionális ismeretek gyarapodása az emberek gondolkodásának a racionálisabbá válást is maga után vonja, de mint tudjuk, ez illúziónak bizonyult. Inkább Chestertonnak lett igaza, aki azt mondta: „Amikor az emberek már nem hisznek Istenben, onnantól nem az a helyzet, hogy ne hinnének semmiben. Onnantól bármit elhisznek.” A helyzet ebben a tekintetben csak rosszabbodott, és nem javult. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy a filozófiának az elmúlt évszázadban még kevésbé sikerült hatásos és meggyőző válaszokat, vagy egyáltalán kísérleteket produkálnia, mint a korábbi évszázadokban. Lehet, hogy a bennfentesek vagy a tájékozottabbak vitatják az álláspontom, mégis azt gondolom, a nagyon fontos, egész világképünket átalakító felismerések ellenére, amelyek eredetileg szinte mind filozófián kívüli területekről jöttek (relativitás elmélet, kvantumelmélet, nem-teljességi tétel…) a filozófusok vagy a filozófiát művelők közül senki sem hozott létre valami egészen újat, ami meghatározó jelleggel tudott volna hatni egész gondolkodásunkra. Mint utaltam rá, lehet, lesznek, akik ezt vitatják, de én nem hiszek az olyan teljesítményekben, amelyeknek a hatóköre lényegében csak a vájtfülűekre terjed ki. Másfelől a filozófia eljelentéktelenédéséről, sőt „haláláról” lehetett akár az utóbbi években is komoly eszmefuttatásokat is olvasni. Az szinte biztos, hogy olyan hatással bíró, „ütős” életművek a filozófiában nem születtek a 20. században, mint amilyenekre még a 19. században is voltak példák. A leírtakkal összefüggésben, bár tudom, messze nem vagyok mérvadó, vagy elég tájékozott ebben a tekintetben, de még öt jelentős mai filozófust sem tudnék megnevezni, akiket egyben javasolnék is, hogy őket érdemes olvasni. (Filozófiatörténészt igen, de az más "tészta".)
Szerintem ezt a wittgensteini hallgatást kéne megértetni azzal a sok fanatikus vitatkozóval, akik a különböző vallásos vagy teológiai fórumokon egymással hadakoznak. Konkrétan a "Jehova Tanúi tévtanításaiban" megy most egy vita arról, hogy Jézus az Atyaisten teremtménye-e, avagy ő is öröktől fogva létezik. Másképpen: vita arról, hogy Isten Szentháromság-e, vagy Szent-Egyesség (unitarizmus). Aztán ezek a vitatkozók olyasmivel nyitnak, hogy Isten teremtette az időt is, és hogy az idő megteremtése előtt hozta létre Jézust, ezért szerintük Jézus ugyanúgy végtelen idő óta létezik, mint az Atya. Pedig szerintem az a kérdés, hogy mi volt az idő megteremtése előtt, az egy tipikus wittgensteini hallgatós, illetve kimondhatatlan kérdés. Hiszen még az idő megteremtését sem szabadna szóba hozni, mert minden állításunk, ami nyelvtani formában kifejezhető, feltételezi az idő folyását, úgyhogy az időn kívüliségről hallgatni kell. Úgyanúgy arról is, hogy mit csinált Isten addig, amíg meg nem teremtette az időt.
Vannak filozófusok, akiket a róluk szóló anekdoták is nagyon jól jellemeznek. Azt hiszem Wittgenstein is közéjük tartozott. Az alábbi történet leírását Paul Johnson: "Hősök" c. könyvében találtam. "Egy hírhedt eset 1946. október 25-én pénteken, a King’s College-ban, a Cambridge Moral Science Club összejövetelén történt. Az előadó A nyitott társadalom és ellenségei című liberális alapmű szerzője, dr. Karl Popper volt. Nehéz elképzelni a filozófia két, ellentétesebb megközelítését, mint Wittgensteiné és Popperé – nem mintha Wittgenstein liberalizmus-ellenes lett volna; korántsem. Ám nem hitt abban, hogy a filozófiának köze lenne bármi ilyesmihez – vagy az ellentéteihez. Szerinte a filozófia nem arról szól, hogy mit gondolunk, hanem arról, ahogyan gondolkodunk. A két férfi mindjárt hevült vitába kezdett, Wittgenstein izgalmában megragadott egy piszkavasat, és a kandalló rostélyát csapkodta vele. Amikor aztán felszólította Poppert, hogy mondjon egy példát az erkölcsi szabályra, ő így válaszolt: „Ne fenyegessük piszkavassal a vendégelőadót.” Wittgenstein erre elrohant. Ez azonban Popper verziója; van még néhány másik is, amelyek a történet lényeges pontjait tekintve összeegyeztethetetlenek.”
Korábban beszéltünk arról, milyen szellemi pezsgés jellemezte Bécset a 19-20. sz. fordulóján. Hadd ajánljak egy kitűnő könyvet éppen erről a miliőről, éspedig Wittgenstein-nel a fókuszban:
Talán az fog meg annyira Wittgensteinben (és ez kétségtelenül személyes, emberi aspektus, nem annyira a filozófiáját érinti), (a)hogy ez az ember viaskodik önmagában. Küzd az érvekkel és saját démonaival - és persze a világgal. És annál lenyűgözőbb ez az egész, minél inkább a Tractatus kérlelhetetlen, szentenciózus hangvételéből indulunk ki és vetjük össze a szerző hús-vér valójával... Erre a benyomásra csak ráerősít egyébiránt Derek Jarman filmje.
"ennek a két műnek az esetében egyenesen az a benyomásom, hogy a Wittgenstein által a Tractatus után megvizsgált szempontok korábbi álláspontjának tarthatatlanságára mutattak rá. persze ez csak egy laikus magánvéleménye."
Szerintem ez abszolút így van, és nemcsak azért mert én is így gondolom, de Wittgenstein sem gondolhatta másként. A két mű állításai több ponton kizárja egymást. Sajnos ezügyben (s)nem tud megnyilatkozni már...
"De fenntartom magamnak a jogot arra, hogy a korai művét tekintsem egyfajta hivatkozási alapnak, origónak."
abból a szempontból biztosan hivatkozási alap, hogy ő maga is a Filozófiai vizsgálódásokban többször hivatkozik rá. :-)
"Nemcsak a megkapó zsenialitása okán, hanem mert valamennyire hiszek még abban a romantikus tévképzetben, hogy az első, fiatalkori (vagy az első) mű(vek) a legőszintébbek, minden hibájuk ellenére is."
valószínűleg őszinte, de ez az őszinteség takarhatja azt is, hogy bizonyos szempontokat nem vizsgált meg benne a szerző, és ez a hiányosság azután kiigazításra került a későbbi műben. ennek a két műnek az esetében egyenesen az a benyomásom, hogy a Wittgenstein által a Tractatus után megvizsgált szempontok korábbi álláspontjának tarthatatlanságára mutattak rá. persze ez csak egy laikus magánvéleménye.
"Rám aztán minden mondható, csak az nem, hogy istenhívő lennék..."
ezt természetesen tudom, nem is rád értettem, csak megjegyzésként tettem oda.
a Tractatust már elolvastam, most a "Filozófiai vizsgálódások" közepén vagyok. lebilincselő munka. olyasmi, amit többször is el lehet olvasni, és mindig új és új dolgokat ad az embernek.
A film kiváló megkoronáza lehet annak a hangulatnak, amelyet Schopenhauer: Szerelem, Élet, Halál/Életbölcsességek c. könyv utolsó sora után érzel... (A zsilettpenge most ingyen jár a dvd-hez.)
Valóban. Filozófus portrét filmvásznon (pláne ha Wittgenstein a film tárgya) vagy így, vagy sehogy. Zseniális munka, számomra hibátlan alkotás. (Kár, hogy 70 perces. Igaz, Wittgenstein művei is szikára, miért pont a film lenne terjengős? Azért elnézném hosszú órákon át..)
Kultúrpesszimista nem vész el, csak átalakul (néha).
Wittgenstein filozófiájának dicsősége megkapó egyéniségétől, különleges életétől függetlenül is örökké ragyogni fog. Még akkor is, ha némely alaptézise (pl. "A nyelvem határai a világom határai.” ) nyilvánvaló tévedés... Az egyik legbecsületesebb, -őszintébb filozófus volt, aki valaha élt.
Érdemes megnézni Derek Jarman kultikus filmjét, mely a filozófus életét dolgozza fel, nem is akárhogy (a "legjobb film" lett az 1993-as Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon).
"A Tractatus egy jellemzően episztemológiai mű. Itt található meg a megismerés folyamatának kép-allegóriája. A megismerés folyamatában a Tractatus a nyelvre koncentrál, ezzel az ún. nyelvi fordulat egyik legfontosabb alkotását tartjuk a kezünkben."
