kedves vagy, de nincs mit ezen csodálni... egyszerű: gyáva vagyok, naponta gyűr le az Akarat és köt ezer konvencionális béklyó. De tény az is, hogy van pár nem épp konvencionális kapocs, ami szintén itt tart: zene, irodalom, fil. Emberek, művek, akik, amik helyettem is üvöltenek. Sajátos katarzis. Ezek olyan magányos, benső szellemi örömök, amit nem adnék semmiért. És talán már senkiért...
"lélegezni, annak ellenére, hogy tudod nincs értelme az egésznek..." Hm. Emlékszel, mint mondott Camus a Sziszüphosz mítosza végén? Nem értek vele egyet, de működik.
"tudom, érzem, hiszem!" - ezek fontosabbak, mint a szavak. "Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell." Sokan körülírták, ez épp elég, újat mondani pedig aligha lehetne már...
mindig is csodáltalak, hogy képes vagy még lélegezni, annak ellenére, hogy tudod nincs értelme az egésznek. Én csak keresem a szavakat, de tehetségetelen vagyok arra, hogy szavakat találjak annak kifejezésére, hogy nincs értelme létezni. tudom, érzem, hiszem!
minden egyes perccel cáfolom önmagam érzéseit. Nem tudom meddig, de még egy darabig így lesz. Harcolok az idővel...
...de Te is tudod, hogy ez így nem igaz. Önáltatás. "ha van új élet, akkor nem nyírod ki magad többé, mert tudod hogy nincs semmi értelme" - ez akkor lenne igaz, ha a tudatnak egy olyan mély (vagy széles?) dimenziójával rendelkeznénk, amivel senki nem rendelkezik. Magyarul: az előző életre való emlékezés képességét posztulálod, alaptalanul. Hiszen még a születésünkre sem emlékszünk, nem hogy az azt megelőző 9 hónapra! Ha van is előző élet, semmit sem tudhatunk róla. Ha csak ennyiben igaz Locke tétele a tudat tabula rasa-járól, az már épp elég (lesújtó).
Nincs kontinuitás a tudatfolyamban, vagyis teljességgel esetleges a mindenkori emberi tudat szempontjából, hogy van-e reinkarnáció vagy sem. Minden élet egyedinek és megismételhetetlennek adódik számunkra, még akkor is, ha belül érezzük, nem szűnhet meg a lényünk teljesen (legfeljebb a principium individuationis, a fenoménok világában, bár az épp elég lenne... lényünk /lelkünk?/ noumenon-része halhatatlan. És - jó hír! - megismerhetetlen).
végülis ha kinyírod magad nem történik semmi... ha van új élet, akkor nem nyírod ki magad többé, mert tudod hogy nincs semmi értelme. ha nincs új élet, akkor meg jól is jársz.
Mondtam, hogy se nem tanács, se nem tanítási szándék, csupán egy reflexió a meg nem értett világgal kapcsolatban, és a te személyedhez nyilván nem kötődik. Amúgy meg nem árt néha a távolságtartás, nem kell mindent személyesen megélni, vagy elképzelni, mint megtörténtet.
Tulajdonképpen csak azt, ami le van oda írva, vagy továbbmenve, minden ember minden cselekedete megérthető és akár szerethető is, csak bibelődni kell vele egy kicsit. A toleranciát, meg kezdhetem én is. Persze ez nem tanács, vagy ilyesmi, hanem ez az én hozzáállásom.
Elárulnád, hogy ezzel most valójában mit is akartál mondani???? De tudod mit: hagyd. Nem biztos, hogy érted, mire írtam az elôzô háeszt.
Elment a kedvem ettôl a topictól, de ennek biztos többen is örülnek. Ha egy topicban nem beszélhetek a gondolataimról, mert valakinek cikis a téma, még akkor is, ha nekem fontos, és szerintem a lét egyik alapkérdése, azzal még nincs is akkora baj: alacsony a toleranciaszint, idegen a téma, világos.
De abból már mérhetetlenül elegem van, hogy folyvást egymás fikázása folyik. De ez persze index-szint, nem csak erre a topicra vonatkozik :((( Úgyhogy ezen az alapon akár sehová se írjon az ember. :(((
ha minden macskát megtanítok ugatni, és minden kutyát nyávogni, az igen nagy teljesítmény, de attól az egyik ezt csinálja, a másik azt, tehát túl sok minden nem változik, akkor meg már maradjon minden úgy ahogy van. És persze az egyik ember ilyen, a másik olyan, és mindenki máshogy fejezi ki ugyanazt.
Hát tudjátok, az valami félelmetes, hogy mennyire képtelenek vagyunk tolerálni és elviselni egymást... a maga hülyeségével, gondolataival, bénázásával. Amióta csak indexezek, idôrôl idôre elkeserít ez a megfigyelésem, és nem is tudom, hogy nevetséges-e vagy inkább szánalmas ez az egész, de az biztos, hogy engem elgondolkodtat.
Remélem, ez a gondolatom még belefér a lét nagy kérdései közé. :(
Te aztàn milyen jogon akarod megitélni, hogy ki minek làtszik és valòjàban kicsoda? A mesterednek meg kellet volna tanitania téged arra, hogy elfogadd az embereket. Hogy elviseld öket. Netalàn még a szeretetre is megtanithatott volna....Mert te csak àjtatoskodni vagy közönségeskedni tudsz az emberekkel. Ez az én tapasztalatom veled, testvér.
Hmm...kinek is a szokása ez az áthúzogatósdi?!...Csak nem a kultúrpesszimista vagy? És ha ő, akkor hol a mindig kultúrált hangnem? A végén még kiderül, hogy egy skizo sorozatgyilkos vagy?
Valahogy irritál a látszódjunk okosnak, miközben hájas hasunkat rengetve fetrengünk a kanapén fingszagban ájuldozva és zsíros kenyeret vasvillával zabálva. Nem bírom, ha valaki többnek akar látszani, mint ami.
Tudod, a nagy tudomány igen keveset ér akkor, amikor kinyilvánul mik is vagyunk valójában...legkésőbb a vécén egy kiadós hasmenés közepette...és akkor elfogy a wc-papír...
Ha egyszer van kedved, keresd meg Egidio-t! Ő egy shinson hapkido mester. Kis ember, de a szememben hatalmas. Büszke vagyok rá, hogy én is a tanítványa lehettem. Sokszor hiányoznak is útmutató szavai, meg a sok verés, amivel lelkesen szeretgetett. Ha valaki, ő rendbe tud szedni lelkileg és minden befolyásolás nélkül megalapozza benned azt a lelki hátteret, amelyben már egyedül is meg tudod találni a neked legmegfelelőbb utat. Nem tudom merre vagy Deutschland-ban, valszeg messze, de megérné. Ő Kassel mellett él, Bad Emstal- Sand falucskában. Ott olyan közösségre lelhetsz, ami nagyon ritka manapság. Én nagyon sokat kaptam anno tőlük.
