Keresés

Tudni véled, hogy ki vagyok?

S én tudnám, Te ki is vagy?

Bárhogy is, természetem adott

Legyél hát bárki, én nem változok.

Az ajtó zárva, miért a félrevezetés?

Miért a sok szerelem, a sok botor érzés?

Miért a tsók, ha ő sem nyit ki soha

Miért a bosszú, ha mindkettő ostboba

Miért a szavak, ha csak a hangért szólnak

Miért a jó, ha táptalajává válik a rossznak

Miért a hívás, ha választ nem fogadhat

Miért lép be, ha rögtön elhagy?

S egy köszönés, arra sem méltat.

Előttem zárt ajtó, a remény túl távol

lehetne akár itt, most, lehetne bárhol

fénytelenül, ha visszanézek mindent

keresve az elveszett kincset

találok sok elhullajtott könnyet

a jövő bántással fenyeget, egyre

a jövő itt a küszöbön, megrekedve

súgja: ne szeress többé, senkit, soha

hiszen az élet itt, ott, mindig mostoha.

Jóra mindig rossz jön, sebesen

aki ma örvend vidám szerelmesen

holnap majd könnyeit nyeli fájón

fénytelenül fekszik álomtalan ágyon

mert a botor még bízott a tsókban

az egyszer eljövendő jóban

de kizárták, bosszulták, eldobták

most építheti újra fényes páncélját.

A múltból sokat okultam én

ezért a megfakult fény, hidegség

ha nem nyitok, ki sem zárhatnak

ha elbújdosok, nem bánthatnak

ha nem bízok, nem is csalódok

óvva magam, tsókot nem adok.

Fényem fagyasztották

lényem lohasztották

kizártam, kizártak

vártam, néha vártak

adtam jót és rosszat

jóból visszakaptam

rosszból kamatosan.

Ismerjük egymást?

Én csillag vagyok.

Tsókot senkinek nem adok.

Megszerezte. Elvette.

Tiltakozott. Mivégre?

Be mégsem ismerte

elment sértődve, el.

Mást szeret mást tsókol

Neki már más, ki bókol

Babaarcát dús kebleit

Mégsem adom oda

Bázárom azt most jól!

Valahova!

Magányos szív dobog az éjben

Sacic nevét üti búsan.

Titkos hölgye tsalfa kéjben

Tsókját másnak adta

nemtúl jellemdúsan.

Távoli tejútak ködébe vész

Isten lábnyoma

Vallások mákonya

Nem hat rám csak csókod

még

Csúnyán éltem itt e FórOmon néha,

Szép nikkhalott legyek

Szatírarcom mosolya

Üvegszemeim hidege

Köszönje bús csókodat Opi!     /te pisszog! megint kitiltottatok a polidiliből!/

Visszavonom eme költeményt

kőszívű nekem sem kell soha

ha lehetne, most eltöröltetném

ami jót neki írtam, ne maradjon pora.

Követelem vissza Krremmpácsooooot

adok neki sok-sok-sok csóóóóóókot.

Az sem baj, hogy Csipkefáéééééééé

elkapom, nem lesz többéamáááséééé

Én lettem a gonosz, a mumus talán

a harag felém irányul ma már

miért nem felel, miért bánt inkább?

miért hallgat, miért e tartózkodás?

pedig nem kín, keserv és fájdalom

pedig csók kellene, nem sírhalom

a remények sírján

a szeretet göröngyei

halkan bánatukat sírják.

Nem esély, nem bizonyíték

nem változás, nem áldozat

csak egyetlen: őszinteség

arról, mit is szeretnél.

Önmagad előtt, nem nekem

hisz nem titok, mi van szívemben

titok hol van? a Te szívedben

magadat kell megértened..

majd utána megértetheted

velem.

De tsókom majd tüzes lesz

Ölelésem forró

Csak még egy utolsó

Esélyt adj nekem.

Nem!

Nem!

A sziv nem jég, nem kő!

Évilány aki nekem kő!!!

A szívem jég, kő, semmi

nem fér bele már senki

elmehet, akinek kell, bár

soha nem is volt talán

ostobaság

badarság

A Semmi vár majd ránk, ha már szerettünk

s szeretve lettünk, szerelmünk gyümölcsét

ha szépen felneveltük, nem elébb.

Nem elébb.

Nekem nem kell szeretet,

nekem nem kell csók sem

amint Nihill az én nevem

ez volt, s lesz az életem.

Senki nem kell nekem!

Sem ember, sem eszme!

Nem kell szülő, család,

nem kell csók, galád

semmi

Nihil.

Szeret ő a maga módján, jobban még nem tud.

Tsókot majd sokat ád,de most rájár a rud.

Kalapax nem szeret,

soha nem is szeretett

de vád nem érheti őt

nem kért egy buta nőt.

Szívem már bezárul

be mást nem fogad

kőből volt, nem másból

nem kér mástól csókokat.

Csókot majd kalapax lehell Rád

Míg alszol egy téli éjszakán

Nem hagy el többé sohamár

Szíve csak érted dobog.

Már én sem tudom, ki vagyok

homályba vész a bizonyosság

emlékfoszlányok, kósza vágy

megismerni, megtudni végre már

csókot lehel homlokomra a halál.

Kivagyokén? Nemtudom.

Hattyúhúzta csónakom,

Sziklából kardot húztam ki

de csókot mégsem ad senki.