Nem tudom, kikre gondolsz konkrétan, de asszem azokra, akiknek a józan esze befolyásoltság alatt áll. Erre már csak az tesz még egy lapáttal, ha mindenféle démonokban hisznek, és várják az ördögűzést. A Jutubon van néhány felvétel, majd kikeresem. Igazad van, azok tényleg birkák. De hát...A szerencse legyen velük legalább!
Az idézet jó. Köszi.
"- Az adó az ember válasza a teremtőnek, aki azért alkotta az életet, hogy hosszú haldoklással fizessünk meg érte.
- Nekem senkinek nem kell adóznom-parancsnok-én magam vagyok az adó."
megnéztem a szótárban a bárgyút = jóhiszeműen együgyűt jelent. kb. erre gondoltam. nincs előttem osteen pászor könyve, nem tudom pontosan idézni, de amit leírtam, a keep smiling lét-alapállapot nekem nagyon nem jön be! szóval, ha volt negatív éle, akkor ez. (továbbá olvastam amerikai neoprotestáns gyülekezetekről elég durva dolgokat: minden csak hit kérdése, ha elég erős, akkor sikeres - anyagilag is - és egészséges leszel, ha csődbe mész / beteg vagy akkor bűnős vagy és nem volt elég erős hited. persze a lakewood church nem hiszem h. ilyen lenne)
a további részével: egyetértek, jókat írtál, köszi.
akkor egy idézet a végére csúnya pszichiáterek ez alapján minimum ciklotímíásnak állítanák be hippo püpökét
„Csalfa az élet, árnyakkal és a halál tőreivel telve. Alighogy örülni kezdek, máris szomorkodom; most életerős vagyok s rögtön ágynak esem. Ma élek, holnap meghalok; alig tűntem boldognak, máris boldogtalan vagyok. Csak imént nevettem, s nyomban könnyeim hullatom. Minden változandóságnak van alávetve, annyira, hogy alig marad valami csak egy óráig is ugyanazon állapotban.” Szt. Ágoston
A bárgyúságon "akadtam" fenn kicsit. Nem mintha magam az volnék, de akár lehetnék is. Amikor az ember azt mondja valakire, hogy bárgyú, az mindig olyan negatívan hangzik. Pedig nem tudni, hogy valóban az-e vagy sem. Hogy elkábították, mert kétkedésre nincs hajlama, elfogadja, amit mondanak neki; vagy éppen saját maga döntött a "bárgyúság" mellett. Az utóbbiban nem megvezetettségre gondolok, hanem olyasmire, hogy biztosan vannak olyan emberek, akik egyszerűen nem vesznek tudomást a rossz dolgokról, mert így tudják túlélni azokat. Hogyha ezeket az embereket valami targikus éri, nem biztos, hogy az nem fér bele az életszemléletükbe. És így kapcsolódik össze azzal, amit egy későbbi háeszedben írsz, hogy tulajdonképpen a viszonyuláson múlik minden.
Leegyszerűsítve, (bár kimondtad) csak csatlakozom: a boldogság megelégedettség. Hogy nem vágyom többre, mint amit a lehetőségeim megengednek. pontosabban vágyakozhatom, de ne okozzon boldogtalanságot. Tudatosan hogy lehet ezt? Nem tudom. Néha működik. De van olyan is, amikor kevésbé látszik, hogy tudaton múlna az egész, amikor részleteket látok, mondjuk egy parkot magas, életerős fákkal, vagy hallok szófoszlányokat a buszon, amint a tescos wc-papírról hadoválnak..., bennem akkor valami tudattól független jóérzés van, ami akkor éppen boldogságot okoz, noha sehogyse viszonyultam hozzá. Illetve talán igen: ha viszonyulásnak veszem azt, hogy mit hallok- látok meg, és mit nem.
Igen, talán az is egy viszonyulás.
Az első ponthoz: szerintem is igaz, hogy változik a hangulattal együtt a hozzáállás. Legalábbis nálam a fordítottja kevésbé igaz, vagyis a hozzáállásom ritkán változtatja a hangulatot. De ez betudható annak, hogy kevésbé vagyok tudatos, mint inkább ösztönös. Bár már magam se tudom...
A nyelv és a gondolat. Most meg baromságot fogok írni, lehet. Amikor bennem valami ébred, azt érzem, és amíg nem társul hozzá szó a tudatomban, addig érzésnek hívom. Mikor már társul, akkor gondolatnak. Nem tudom elképzelni, hogy lehet gondolat nyelv nélkül. Az asszem érzés, ami nyelv nélkül való. Számomra.
Alapjában véve nem. Ez lehet egyfajta alapállapot, tartós is. Sztem vannak ilyen emberek. Csíkszentmihályi "Flow" Mihály szerint is :-). A másik, hogy nem kell teljesen eliminálódnia, csak nem mindegy, hogy az értelmetlenség oceánjában találsz értelem- szigeteket, vagy az elégdettség-tengerben jön egy "semmi értelme" hullám...
(1.) Nem lehetséges, hogy vannak olyan (megszilárdult) maximák, amelyek függetlenek a mindenkori hangulattól?
biztos vannak ilyenek; itt és most elsősorban az önreflexióval kapcsolatos megállapításra gondolok. közhely, hogy depresszív hangultaban minden értelmetlennek tűnik, jó hangulatban, pedig a nehézséges is megoldandó feladatnak kihívásnak.
***
Az élet (kozmikus) baleset - Nálad ez biztos olyan maxima, - amennyire ismerlek - ami hangulattól független, legfejebb nem mindig azonos súllyal esik a latba.
Ilyen maximát nem tudok, én az életet adottnak veszem, s azt tudom, hogy nagyon sok minden a hozzálláson, meglátáson múlik. (De ezt a hozzállást akaratlagosan szabályozni kibaszottul nagyon nehéz)
(2.) nyelv. ki tudom fejezni pontosan, amit érzek, amit gondolok?
basszus, így akartam, kérdésnek. és, ha már így alakult meg is válaszolom: nem. volt olyan, hogy vmit leírtam, s a szavak nem adták vissza azt, amit akartam, éreztem. a másik része: igen, ott a metakommunikáció, előfordul, hogy egy érintés, (pl. ölelés) kifejezőbb bármilyen szónál.
(1.) -> ez bizonyos értelemben afféle fordított behaviorizmushoz, de legalábbis pszichologista állásponthoz vezet, nem gondolod? Ennyiben korlátozhat, nem? Nem lehetséges, hogy vannak olyan (megszilárdult) maximák, amelyek függetlenek a mindenkori hangulattól?
(2.) -> biztosan ki tudod fejezni a gondolataid, érzéseid? Biztos, hogy a nyelv erre maradéktalanul képes lehet? Nem lehetséges a nyelven kívül más - akár jobb - forma is?
"Elégedettség - így fogalmaznám meg a számora fontos "lét-alapállapotot", ami azt jelenti hogy egyensúlyban vannak a korlátaim és a lehetőségeim, és nem jelenik meg benne az értelmetlenség érzése."
Nem illuzórikus vágy-e ez? Lehetséges lenne ezt vajon tartósan elérni? Lehetséges-e ezt az elégedettséget úgy elérni, hogy ebből, mint lét-állapotból az értelmetlenség érzése egyszer s mindenkorra teljesen eliminálódjon?
Először is két, előzetes megjegyzés, ami nálam fontos kiindulási alap, ha az önreflexióról beszélünk, mert hát ugyebár gondolatok a létről, a saját létemhez való viszony is, tehát önreflexió.
(1.) hangulat. ami változik. bizonyos hangulatban így látom, máskor máshogy. ezt mindenképpen figyelembe kell venni. (2.) nyelv. ki tudom fejezni pontosan, amit érzek, amit gondolok. mennyiben korlátoz a nyelv, a fórum arctalansága, esetleg az, h. bizonyos szavak mit jelentenek másoknak, más hozzá az érzelmi kötődés.
Popper Péter szerint lelkileg egészségesnek nevezheti magát, aki - többek között- képes az életörömre. Életöröm. Mit is jelent ez? Boldogságot? Elégedettséget?
Jókai Anna mondja: "Erősen érzem, hogy nem lehet maradéktalanul boldog az ember. Amíg egyetlen ember is van, aki iszonyatosan nyomorúságban és brutalitásnak kitéve tengődik, addig a többiek sem lehetnek felhőtlenül boldogok, és nem is szabad, hogy azok legyenek. Egyébként sem boldogság az életcélom."
Valahogy én is így viszonyulok a boldogsághoz, nem gondolom, hgy egy folyamatos és azonos állapotnak kéne lenni az életemben, miközben persze szükség van felemelő pillanatokra, boldog érzésekre, örömre stb.
Joel Osteen, egy amerikai megagyülekezet lelkésze írja le a könyvében, hogy van olyan híve, aki folyamatosan vigyorog, mert annyira boldog. Imádkozik, hogy jó helye legyen a repülőn, talájon parkolóhelyet, és amikor mindez sikerül mégjobban az. Mosolyogva köszön a boltban, és meg is jegyzik neki, hogy maga biztosan a Lakewood Churchbe jár, mert ők ilyenek.
Hát, nekem ez nagyon bárgyú létállapotnak tűnik, keep smiling, másrészt meg ha egy ilyen embert valami tragikus ér, ami nem fér bele a életszemléletébe, akkor szerintem egész világa omlik össze.
Elégedettség - így fogalmaznám meg a számora fontos "lét-alapállapotot", ami azt jelenti hogy egyensúlyban vannak a korlátaim és a lehetőségeim, és nem jelenik meg benne az értelmetlenség érzése.
valóban triviális. mégis úgy éreztem, ez a korábbi hozzászólásaim alapja. s nekem nem a közhelyszerűsége tűnt fel, hanem a mély igazsága. mert mint tudjuk "a közhelyek olykor igazak." (T.G.M.)
Baj, nem baj, engem igen:) Jó betérni, váljék örömödre, ha...
"Nehéz tetten érni a pillanatot, amikor a szellem a halál mellett dönt, a tettből azonban már könnyebb levonni a benne rejlő következtetéseket. Az öngyilkosság-akárcsak a melodrámában-bizonyos értelemben vallomás. Azt valljuk be, hogy az élet túllépett rajtunk, vagy hogy nem értjük. De hagyjuk az analógiákat, maradjunk a köznapi szavaknál. Az ember mindössze annyit vall be, hogy "nem érdemes". Élni persze sosem könnyű. Az ember továbbra is végzi a létezés által megkövetelt mozdulatokat, több okból, mindenekelőtt megszokásból. Az élet elvetése azt föltételezi, hogy az ember, ha ösztönösen is, ráébred, hogy ez a megszokás szánalmas, hogy az életnek nincs mélyebb értelme, hogy a mindennapi lótás-futás esztelen, hogy a szenvedés fölösleges.
Mi hát ez a megfoghatatlan érzés, mely megfosztja a szellemet az élethez szükséges álomtól? Ha egy világot jól-rosszul meg lehet magyarázni, akkor az a világ otthonos. De ha a világmindenséget hirtelen megfosztjuk minden illúziótól, minden fénytől, akkor az ember idegennek érzi magát benne." (Camus)
Bocs az akadéskodásért, de ezt már talán egy ovis is beláthatja. Trivialitás. Még közhelynek is gyenge, nincs benne semmi eredeti, amivel ugyanakkor minimálisan sem csorbítanám Kundera érdemeit, épp csak nem gondolnám egy éleselméjű gondolatnak. Ez csak egy egyszerű ténymegállapítás, ahogyan a "hej, bezzeg a madár sokkal szabadabb az embernél, mert tud repülni..."-féle is.
... ahogy Kundera számtalanszor megemlíti, nincs lehetőség előre kipróbálni minden lehetőséget, vajon melyik jobb nekünk…
(egy blogkommentből kopiztam ide. erről (is) próbáltam beszélni minap itt. nem olvastam sok Kunderát, csak A lét elviselhetetlen könnyűségét. Azt hiszem abban is végigvonul ez a gondolat.)
Szekunder ösztön lehet minden, ami túllép a(z életben maradáshoz) szükséges, de nem elégséges, primer ösztönökön. Utóbbihoz tartoznak az alapvető szükségletek: éhség, szomjúság, fajfenntartó ösztön, stb. Előbbi mindaz, ami akkor kerül előtérbe, amikor már a primer ösztönök kielégítést nyertek, mint pl. a gondoskodás vágya, szociális interaktusok, stb. (lásd még Maslow-piramis, vagy gyengébbek kedvéért: http://www.matekpokol.club.hu/box/marketing-tetel-8_motivacio.doc)
Az önmagában fennálló fogalma alatt a szubsztancia fogalmát értem, vagyis olyan benső lényeget (vagy akár rendezőelvet), amely mentes minden külső hatástól/változástól, oka önmagában van és nem kívüle. Ilyen rendezőelv (mégpedig immanens) Schopenjauernél az Akarat is, vagy Fichte Én-je, Leibniz monászai, Hérakleitosz tüze, Hegel Világszelleme, stb. Ami a nemi vágyat illeti, az nem más, mint az individualizálódott Akarat. Ha képes lennél túllépni a női magazinok bulvárszintjén (mint pl. Schopenhauer nőgyűlölő volt, húha, ja és még sok más is volt, meg uszkárja is volt, meg szeretett nagyokat enni, blabla), és nem haladná meg a szellemi kapacitásod mindaz, amiről írt, akkor nem is tennél fel ilyen botor kérdéseket.
A következő hagymázas mondataid nem érdemelnek reflexiót.
Éhség. Mi az, hogy mi az, hogy mindent megennék?! Próbáld ki, de azért ne juss el odáig, hogy embertársaidra vetemednél. Tudod, a törvény bünteti, meg amúgy is. A példa kiváló, mert nem azon van a hangsúly, hogy hány nap vagy hány hét telik az eszméletvesztésig, hanem azon, hogy egy átlagos éhség alkalmával nagyobb a valószínűsége, hogy kívánsz valamit, valami konkrétat, mígnem pár napos éhség után már aligha konkrét étel után vágysz, hanem akármilyen étel megteszi, amely csillapítja az éhséget.
Egyszerű vagy kisfiam, mint a faék. Amivel nem lenne baj, ha mellé nem lennél buta és rosszindulatú. Ezennel lemondtam rólad, gyermek. Menj, keress egy istent, a sufniban megtalálhatod.
Nem értem, hogy mi a faszt keresel itt. Ha van valami mondanivalód, akkor írd le; de ha azért jössz ide állandóan, hogy baszogass valakit, akkor egyáltalán nincs szükségünk rád. Az unalmas perceid hasznosabban is eltölthetnéd, húzódj vissza a géptől és írogass verseket. Úgy láttam ott jobban szerepelsz mint itt.
Mostantól pedig majd akkor veszlek észre, ha értelmes hozzászólásokat is produkálsz ebbe a topicba!
Szerintem nem is érdemes foglalkozni egykor volt emberekkel. Aki az előrehaladott demencia olyannyira patologikus jegyeit képes felmutatni, mint a lenti véglény (kommunikációképtelenség, széteső gondolatok, zavartság, vagdalkozó, hörgő gyűlölet), az beteg, nagyon beteg, és mint ilyen, szánalmat érdemet és ignorálást. Rövid időn belül úgy kopik le, mint sár a cipőtalpon.
Szerintem elbeszélünk egymás mellett. Én lentebb csakis out of order gondolataiba próbáltam beleélni magam, több-kevesebb sikerrel, legalábbis ezekből indultam ki. A konkrétság ebben a tekintetben igenis számít, hiszen "nevén is neveződött" (Hellász hegyei - mint a vágy konkrét tárgya és egyben a csalódás forrása is).
"Attól, hogy a tárgya nem egy meghatározott valami, attól a vágy nem általánosabb, mintha egy pohár vizet óhajtanék."
Én azt gondolom, e két fajta vágy között "világok" vannak, tehát alapvetően eltérnek, noha nem áthidalhatatlanok. Létezik például a nemi vágy önmagában, de írhatnám az éhséget, szomjúságot is. Ez általános, nem konkrét személyhez kötött, hanem primer ösztön. Önmagában áll fenn, kifele irányul, aktivitásra sarkall, stb. Ha azonban ez a nemi vágy egy konkrét személy vonatkozásában tartósan fennáll (mert szerelemmel párosul), akkor már libidófixációról beszélhetünk, amely már jellegében tér el az előbbitől. (Hasonlóképp: ha napok óta nem ettél, gyötrő módon éhes vagy, bármit megennél, ami egész más, mintha valamit kifejezetten kívánnál...)
(Nem vagyok filozófus, csak hallgató, de ha végzek is, akkor sem gondolnám magam fil-nak. Hagyjuk meg ezt a szót a "Nagyoknak"... Persze, ha sikerülne valami maradandót alkotni, akkor már büszkén vállalnám. Egyelőre erről még szó sincs.)
Nem értek egyet. Ha elvágyom innen, akkor mindegy, hová; tudom, hogy elvágyom. Van tárgya a vágyamnak, noha nem tudom, hogy a háborúból ugyan hova menekülhetnék. De annyi biztos, hogy el.
Attól, hogy a tárgya nem egy meghatározott valami, attól a vágy nem általánosabb, mintha egy pohár vizet óhajtanék.
De a filozófus nem én vagyok. Mi különbség általános és nem általános vágy között? A Te szavaiddal.
Nem. Out of order példájánál maradva: a tenger, illetve Hellasz hegyei a vágy konkrét tárgyai. A vágy konkrétan intencionált. A "máshova" önmagában ugyanolyan általános itt, mint amilyen általános a vágy önmagában (hiszen eleve valami változásra - vagy változtatásra - ösztökél).
