Keresés

Részletes keresés

Topikcím:Eltűnőben a jobbos antiszemitizmus?
Topikleírás:TGM írt egy sületlenségektől nem mentes, de azért érdekes cikket: https://merce.hu/2019/08/22/tgm-zsidokat-jobbra-at/ Alapvetően ezt a jelenséget én is észrevettem. Régen, a Csurka/MIÉP korszakban a szélsőjobb, sőt, általában a jobboldal egyik fő ideológiai eleme volt a zsidósággal szembeni ellenszenv (illetve a széljobberek esetén a nyílt antiszemitizmus). Ennek gyökerei nyilván a két világháború közötti időkre vezethetőek vissza, illetve leginkább Szálasi hungarista mozgalmához, ahol minden baj forrásaként volt a zsidó megjelölve. A szélsőjobb ezzel párhuzamosan palesztin- és muszlimbarát is volt, a Magyar Fórum nevű MIÉP-es újság tele volt Izrael Állam ellenes kirohanásokkal. A baloldal ezzel szemben nyíltan zsidóbarát politikát folytatott, az SZDSZ pl. egyfolytában az antiszemitizmusról ajvékolt. Nyugaton azonban más volt a trend már akkoris. Még az olyan elvetemültek is, mint Breivik, ismert zsidóbarát, Izrael-barát és cionista elkötelezettségű volt, Izrael Állam létét pedig inkább az olyanok támadták, mint Obama, és olyanok védelmezik, mint Trump. Magyarországon is tettenérhető a trend. Én azt látom, hogy a zsidózás (szerencsére) kiment a közbeszédből. Orbán politikájában a csurkista rögeszmék tömegével köszönnek vissza, de zsidókérdésben lényegében 180 fokos fordulat történt. Ha még létezik is a "klasszikus" hungarista antiszemitizmus, az leginkább a k....infó oldalakra korlátozódik. Még a Mihazánk nevű röhejpárt sem viszi ezt a vonalat. Nem tudom, hogy csak én látom-e így?
Kulcsszavak:
Megjegyezhető URL:
Kép: [nincs]
Létrehozó:speed up Gimi
Létrehozás dátuma:2019.08.27 20:15
Státusz:aktív

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!