ellenérzéseket gerjeszti, hanem pontosan azok a megnyilvánulások, amit Izrael állam tesz, és méginkább azok a megnyilvánulások, ahogy  a kritikai megnyilvánulásokra reagál

Nyugodtan bevallható, hogy a "palesztinpárti" narratíva (amely valójában nem a palesztínai arabok objektíve felismerhető érdekeire alapoz, hanem önmagára, azaz a palesztinpárti narratívát hangoztató erők valójában ettől egészen vagy részben különböző hatalmi érdekeit szolgálja) sokkal következetlenebb, hibásabb és történetioleg is, meg analógiásan is rosszbbul támasztható alá, mint Izrael önvédelmi narratívája.

Ennélfogva az a tény, hogy valaki, jóllehet nincsenek iszlám elkötelezttségei (és ezért mondjuk nem kényszerül arra, hogy az iszlám öröktől valóságát és ne a tényszerű judaizmusból való levezethetőségét vallja, és mondjuk Mohamed idejében "távoli mecsetről" álmodozzon Jeruzsálemet illetően) és amúgy híve az euroatlanti értékközösségnek, mégis a palesztinpárti (hibásabb és ellentmondásosabb) narratívát választja ítéletei  megalapozásaként, önmagában magyarázatra szorul és egyáltalán nem magától értetődő.

Az  önvizsgálatot tehát ennek a döntésnek az okainál kell kezdeni.

Az meg, hogy egy ország miképpen reagál a kritikai megnyilvánulásokra, miközben teljesen szasbad, sőt, a nemzetbiztonság kereteit is jócskán szétfeszítő, az ország létalapjait nyíltan és korlátozás nélkül megkérdőjelezni is képes sajtója és közvéleménye  van, leginkább egy adott kormánnyal kapcsolatos ellenérzéseket indokolhat, semmiképpen sem az oprszág vagy népe ellenieket, már ha a dolog mögött nincsen szemforgató hazudozás.