Szép Jónapot Gyula!
Az idén ültetett kopasz kiviket nem vágtam vissza, így több rügyből hajtanak. Mit javasolsz: már most kurtítsam meg, hogy két hajtása maradjon (mint azt Te is javaslod), vagy ráér később, év közben?
A poharas szőrös kivikkel (gyökereztetés) pedig az a gondom, hogy a megmaradtak kettesével ülnek a poharakban (kb. 5x5x10 cm méretű poharak), nem tudom eldönteni, hagyjam így őket - és majd egy éves korukban legyen a szétültetetésük, ha még akkor sem pusztultak ki - vagy már most ültessem mindegyiket külön-külön pohárba (most merjem-e megbolygatni a gyökérzetüket)? Mit tanácsolsz? (Egyébként nekem nem annyira egyszerű "gazdálkodni", mert a lakásom negyedik emeleti, a kertecském meg a lakásomtól 50 km-re van.)
Más helyen is sokat olvastam a kivi kérgének felrepedéséről (egyébként úgy gondolom, a télvégi erősen ingadozó hőmérséklet a bűnös), sajnos én az idén is megtapasztaltam. Őszintén szólva engem nem igazán az oka izgat (bár annak megismerése vezet el az elhárításhoz), hanem az, hogy valaki tud-e házikertekben is alkalmazható eljárást az elhárítására? Erről is írogatnak, de eddig nem találkoztam olyannal, aki lépésről-lépésre leírná, mit, mikor és hogyan kell tenni? Ha jól sejtem, Te északon, Miskolc környékén kivizel, talán van jó recepted?