• Ez fillérre pontosan olyan, mint a "hagyományos családmodell". Az, hogy ma egy-egy nemzetállam mekkora hányadát képes megtartani a szuverenitásának, vagy hogy milyen szerkezetű családokban élnek az emberek lényegében adottak, mondhatni társadalmi tények, tehát megismerhetőek, és ha segíteni szeretnénk az embertársainknak a megküzdésben, akkor olyan stratégiákat kellene ajánljunk nekik, amelyek a létező valóságra alapulnak, és nem engedni a vágyvezérelte gondolkodás olyan buktatóinak, miszerint "lehet azt, csak akarni kell!", pld.
  

Igen, igen, Éppen ez hatalmas különbség, a "létező valósága" , mindenkinek az objektív  valóságnak,  saját szubjektumán keresztül történő megjelenítése. 

 

 

Hogyan akarnád kihagyni a saját szubjektív valóságát? Lehet, hogy neki teljesen más.

Ami Neked működik, számára működésképtelen modell. (Mert éppen nem arról szól a dolog, hogy én megmondom mit csináljanak mások.....ezt neki kell megtalálni.

Az optimálishoz közelítő, egy lehetőség. Semmi köze a vágyteljesüléshez. Közelíteni mindig lehet és kell is.Miért kellene belenyugodni a létező rosszba?

 

Amúgy pedig a társadalmi "tények" változnak. Az optimálishoz közelítő, tehát  legalkalmasabbnak tartott modell, pedig arról szól, hogy a a felnövekvő generáció egészséges lelki  fejlődését leghatékonyabban képes biztosítani.

 

• de amíg nincs rá ötletünk, hogy mivel baszhatunk oda, ha a világ mégiscsak inkább kiröhögne, addig sajnos a "jár" helyett jobb, ha a "jut" a kiindulási alap.

"Na, ez fillérre olyan" mint az előző. A maximális alkalmazkodás a létező vacakhoz, aligha hoz eredményt. Lehet kívülről dícséretet kapunk, de közben valóban röhögnek a hátunk mögött. Merjünk kicsik lenni?