"A magamfajta filozofálást egy olyan tradíció részének tartom, amely Németországban inkább elcsökevényesedett, vagy egyáltalán nem is igazán mûvelték. Ezt Wilhelm Dilthey- -Bernard Groethuysennek a tanára, akirõl disszertációmat írtam - legalábbis történetileg feldolgozta; ez a görög-római életfilozófia tradíciója, ami a francia filozófiában és pszichológiában elevenen él tovább. Olyan filozófia ez, mely életfilozófiának tekinti magát, filozófiának egy szabad mezõben, az életen való keresztüljutás, az élet nyomorúságával szembeni belsõ felvértezettség mûvészetének. A filozófia ezt úgy nevezi: boldog élet. Ám boldogságon az élet elkerülhetetlen boldogtalanságának elviselését, méghozzá könnyûszerrel történõ elviselését érti. Ennek a filozófiának a magva a rendíthetetlenség és az önuralom, a szenvedélyek, az affektusok fölötti uralom képzete."

Ezredvégi beszélgetés Hans Böhringerrel

nekem ez jön be