Okay, erre gondoltam én is. A politikai kliensrendszer felszámolása lesz a cirkusz.
És emiatt lesz itten még valami eszméletlen nagy sikítozás.
Már a Megyo kormány felmondta az addig kimondatlanul fennálló közmegegyezést, a közigazgatást nem baszogatjuk, csak a legeslegteteje rendelkezik politikai szempontok alapján kinevezett pártkatonákkal, maguk az apparátusok alapvetően szakmai szempontok mentén szerveződnek.
Nos, mivel e mezőben is radikális tisztogatást kell eszközölni az elmúlt évek ámokfutása után, és ráadásul a szakmák és azok normatív szabályrendszere is ezt kívánja meg, hát már csupán az önérdek miatt is a fideszes tisztogatás oldalára állnak.
Magyarán a Fidesznek kérnie sem kell, az államigazgatás önmagától és örömmel hozza a terhelő bizonyítékokat, a lehetővé tett öntisztulás jegyében ingyen és boldogan nyomja fel a politikai motivációk mentén jegyzett projecteket, pártkatonákat, összefonódásokat.
Ezt a ballib is érzi, ezért rinyál egyfolytában vejmárról, demokráciadeficittől, tisztogatásról és diktatúráról.