Itt van egy kurva nagy eredmény, amit fel lehet élni:
200 milliárdos lyuk tátong a büdzsében
Még a megszorítócsomagokkal sem sikerült elérnie a kormánynak a tavalyi, többször módosított államháztartási hiánycélt – derül ki a statisztikai hivatal tegnap közzétett adataiból. Az OTP Bank elemzése szerint közel 200 milliárd forintos lyuk tátong az idei költségvetésben – írja a Magyar Nemzet.
Nem elég, hogy nem teljesült a tavalyi költségvetési egyenleg, az OTP Bank legfrissebb számításai szerint az idei deficit is jelentősen eltér majd a kormányzati tervekben szereplő számoktól.
A pénzintézet vezető elemzői szerint már most látható, hogy a büdzsében szereplő 3,8 százalék helyett jóval nagyobb, 4,6 százalékos lehet ebben az évben a deficit, ráadásul a tervezett kiadásai előirányzatokat is jelentősen túllépjük majd. Amennyiben az új kormány átvállalja az állami vállalatok, elsősorban a MÁV és a BKV tartozásait, akkor a hiány 6,1 százalék körül alakulhat – áll az elemzésben, amelynek további részleteit a pénteki Magyar Nemzetben olvashatja.