Deryan Creative Commons License 2010.03.08 0 0 9683
Nagyon megértelek. A szomszéd nénim is ezt szokta mondani. Elég volt belőle.
Nekik a megélhetést jelentette. Kertet, földet műveltek. Állatokat tartottak. Ő a 76-t betöltötte, a férje pedig 80 múlt.
Mindent felszámoltak 10 évvel ezelőtt és a közeli városba költöztek, ahol a gyerekeik élnek. Mamika még ma is nagyon friss, minden iránt érdeklődő. Neki szoktam mutogatni növénykéimet, traktálom a termésekkel, de egyre kevesebbet esznek.

Nagyon igazad van! Nem szabad megvárni, hogy az ember körül minden tönkre menjen.

Amikor 2006 őszén elkezdtük nézegetni a zártkerteket, találtunk egy aránylag elfogadhatót, melyet a gazdája, egy 8 éve özvegy asszony kapirgálgatott. Elöregedett, kezeletlen gyümölcsös, hajdan jobb napokat látott kis menhely tele limlommal, valaha jól kiépitett kis öntözőrendszer maradványai mély ásott kúttal néhány ágyásnyi zöldséges kerthez. A 3x árát kérte a reális árhoz viszonyitva. Nem alkudtunk, mert értelme sem lett volna az emlékeivel szemben.

A múlt ősszel ősszefutottunk vele. Nagyon megöregedett mióta először s utoljára láttuk. A kertjéből jött. Látszott rajta, hogy nemigen jár ki már az egykori birtokra. A férje sirjára ment ki virágért, de üres kézzel volt kénytelen visszatérni. Megállt a kapunk előtt pihenni s nézte a virágokat. Venni akart tőlünk. Mondtuk, hogy mi nem árusitásra ültettük, de szivesen adunk belőle. Válasszon, szedjen, amennyire szüksége van. Csak állt a kapu előtt s inkább rám bizta a szedést. Bennünket már nem ismert meg. Mi sem emlékeztettük őt hajdani találkozásunkra.
Előzmény: zsebi41 (9674)