cayenne bors Creative Commons License 2010.03.06 0 0 7412
Én oda megyek, ahová akarok. Tudok viselkedni, nem úgy, mint te, aki paraszt módra nem köszönsz azoknak, akikre haragszol. Én köszönni fogok neked ezután is, és nem téged becsüllek meg azzal, hanem így illik.
Jó ez így, hogy nem tudod fékezni az indulatodat, mert sok mindent elárultál, főleg azt, hogy az érdi Fidesz ellen dolgozol. Tudtuk persze, de sokkal jobb így, hogy ki is mondod.
Túlértékeled magad, ha azt hiszed, csak rajtad múlik, hol leszel ősszel. Helyileg persze igen, nyugodtan elutazhatsz melegebb éghajlatra.
És természetesen szekus voltam itt Magyarországon, ahol születtem és éltem. Te csak tudod.
Aradszkival pedig semmi bajom. Csak a kampányával. Megbeszéltem vele még januárban, hogy természetesen támogatom, és így is teszek. Százszor kértem, hogy küldjétek el a rendezvények, látogatások stb. időpontjait. Egyet sem küldtetek. Azzal a Nagy Lászlóval csináltatjátok a kampánykiadványait, aki teljesen hiteltelen és elfogadhatatlan a fideszesek körében. Fogalmad sincs, milyen egy jó kampány. Aradszki nyerni fog, mert segít neki az érdi Fidesz, segítek neki én is, te meg csak rontasz a pozícióján. Nálad ártalmasabb társat nem is választhatott volna. Te vagy a légy a levesében. A rossz szelleme.
Előzmény: kitörölve (7410)