Szerintem senki se venné jó néven, ha az édesanyja gyilkosság áldozata lett, majd egy idő múlva tagadni kezdené a szomszédság és a rokonság (egy része), hogy ez a gyilkosság egyáltalán megtörtént.

-Valamit akkor lehet tagadni, ha arra rákérdeznek. Ha anyámat megölték volna, én nem kérdezgetném állandóan a szomszédokat felőle. Eljöttek a temetésére, kifejezték a gyászukat, nekem ennyi elég. Nem kívánhatom tőlük, hogy együttérzésükről folyamatosan biztosítsanak 65 éve.

Ez a tagadás az, ami olaj a tűzre, azok érzékenységével pedig egyáltalán nem kell törődni, szerintem, akik ezt a tagadást művelik. Büntesse csak a törvény őket, ha a józan észre nem hallgatnak.

Tévedsz! nem a tagadás az olaj, hanem az igenlés követelése!

Rendet kell tenni a fejekben, és rendet kell tenni a szívekben is, pontosan az a baj, hogy ezt a munkát egyszerűen nem létezőnek tekintették, a szőnyeg alá söpörték, vagy éppen azzal a szándékkal akarják büntethetővé tenni, mint a Magyarországon szocialisták, de ezt ne keverjük már össze a józan ésszel. Az, amit az MSZP művelt ebben a kérdésben, az az olaj a tűzre, nem pedig az, hogy a Holocaust témakörét kellő tisztelettel és alázattal közelítsük meg.

A fejekben rend van, szerintem a szívekben is. Még most. De én, aki 25%-ban szintén érintett vagyok és végigéltem a 60-as, 70-es, 80-as, 90,-es évek Magyarországát, minden ilyesmi zavar nélkül, attól tartok, hogy az együttérzés kierőszakolása erős ellenállást szül. Ezért tartom, ezek szerint veled együtt, a most elfogadott törvényt egyszerű választási fogásnak.
- Mindez az áldozatok emlékéhez méltatlan.

-Mi lesz annak a sokezer nácitáborból hazajött zsidó emlékével, akik néhány hónappal később a Gulág táboraiban haltak meg, mert mint gazdag burzsujokat a kommunisták bevagonírozták őket?

-Csak a minden irányú erőszak elítélése önthet ebbe a pohárba tiszta vizet.