Ezen az alapon a kormányt sem lenne szabad az ország eladósításával vádolnotok. Ott még az sem zavar titeket, hogy a kötelezettséget jóval meghaladó tartalékok állnak rendlekezésre, akár AZONNALRA is. (A devizatartalék több, mint az adósság. Hogy miért nem fizetik ki belőle az adósságot? Találd ki, ha olyan okos vagy!)
Amúgy meg a fiatal házaspár esetében természetes, hogy növekedni fog a jövedelem (kezdő szakember jövedelme általában növekszik, legalábbis, ha van munkahelye). De a város jövedelemteremtő képessége nem az eltelt időtől növekszik, egy város nem lesz tapasztaltabb, képzettebb. Azért is sántít a hasonlat, mert a 300 ezres fizetés mellett nem mindegy, mennyi a havi szükségletük, és az azon felül maradó rész. Ha a szükségletek fölött több marad, mint a törlesztés, akkor semmi gond, még tartalék is marad.
A város kasszájában viszont már most sincs elegendő a szükségletek fedezésére, mégis túlköltekezik. A kötelező feladatainak az ellátását is csak részben tudja saját erőből megoldani. Vagyis inkább olyan fiatal házaspárra hasonlít, aki felveszi a kölcsönt, de nem az építkezésre, hanem szórakozásra fordítja.
"Sokkal több, mint ma. 2006-ban a költségvetés főösszege 12 milliárd volt. Ma 22 milliárd. 4 év múlva legalább 30 milliárd lesz, de inkább több."
És mi minden is van abban a főösszegben? Benne vannak a kölcsönből elköltött pénzek is? Mert ha igen, akkor ez nem érv a teherviselőképesség várható növekesése mellett!
(A jó adós kategória meg csak annyit jelent, hogy fizet. Függetlenül attól, hogy mibe is kerül ez az adósnak valójában. Megjegyzem, Magyarország is jó adós. Mégis pontosan tudjuk, hogy ez nem jelenti azt, hogy nő az életszínvonal.)