"ASZTROV
(haragosan rákiált) Hagyd abba! (Enyhébben) Azok, akik utánunk majd száz vagy kétszáz esztendő múlva élnek, és akik majd lenéznek bennünket azért, mert ilyen ostobán és ilyen ízléstelenül éltük le az életünket - azok talán megtalálják a módját, hogyan lehetnek boldogok, de mi... Nekünk már csak egy reményünk van. Az a remény, hogy ha majd a sírban nyugszunk, meglátogatnak a kísértetek, talán éppen kellemes kísértetek. (Felsóhajt) Igen, pajtás. Két rendes és értelmes ember volt az egész járásban: te meg én. De alig egy évtized alatt beszívott minket a lenézett nyárspolgári élet mocsara; poshadt párájával megmérgezte vérünket, és mi ugyanolyan ripőkök lettünk, mint a többiek. (Élénken) De csak ne beszélj itt lyukat a hasamba, hallod? Add vissza, amit elvettél tőlem.
VOJNYICKIJ
Én nem vettem el tőled semmit.
ASZTROV
Kivettél az útipatikámból egy ampulla morfiumot. (Szünet) Ide hallgass! Ha már mindenáron végezni akarsz magaddal, menj ki az erdőbe, és lődd agyon magad. De a morfiumot add vissza, mert különben azt hiszik, hogy én adtam neked, és híre kél... Épp elég baj az, hogy majd nekem kell felboncolnom téged... Azt hiszed, az olyan szórakoztató?
Bejön Szonya
VOJNYICKIJ
Hagyj!
ASZTROV
(Szonyának) Szofja Alekszandrovna! A nagybátyja kilopott a táskámból egy ampulla morfiumot, és nem adja vissza. Mondja meg neki, hogy ez... végtére is butaság. Meg aztán nem is érek rá. Mennem kell.
SZONYA
Ványa bácsi, elvetted a morfiumot?
Szünet
ASZTROV
Elvette. Ebben biztos vagyok.
SZONYA
Add vissza! Minek rémítgetsz bennünket? (Gyengéden) Add vissza, Ványa bácsi! Én éppen olyan boldogtalan vagyok, mint te, mégsem esem kétségbe. Tűrök és tűrni fogok, amíg magától véget nem ér az életem... Tűrj hát te is. (Szünet) Add vissza! (Csókolgatja mindkét kezét) Édes, drága bácsikám, add vissza! (Sír) Te olyan jó vagy, megsajnálsz bennünket és visszaadod. Tűrj, bácsikám! Tűrjél!
VOJNYICKIJ
(elővesz az asztalból egy ampullát, és odaadja Asztrovnak) Nesze, vedd el! (Szonyának) De akkor dolgozni kell minél előbb, csinálni kell valamit, mert különben nem bírom... hát nem bírom... "
Anton Pavlovics Csehov - Ványa bácsi - Jelenetek a falusi életből:-)
(Meglátásom szerint pont annyi köze van a Régi Szép Idők Ványájának Csehov Ványájához, mint nekem a sporthoz :-).)
