Szerintem az előző városvezetés kvázi - szerintem akkor ezt még nem építették be az Étv.-be - településrendezési szerződést kötött a beruházóval. Szerintem úgy alakította a helyi építési szabályzatot, hogy az építés lehetővé váljon, és ennek volt az ára a vállalt kötelezettségek teljesítése, így többek közt a 6 csoportos óvoda építése.
Ezt szerződésbe foglalták, tehát attól elállni a beruházó nem tudott, ezért kereste meg az önkormányzatot, amely érthetetlen okokból lemondott a 6 csoportos óvodáról, miközben sír, hogy elképesztően kevés az óvodai férőhely.
Lemondott az óvodáról, miközben erre semmi nem kényszerítette, csak egyszerűen megértő volt, a beruházó érdekeit a közérdek elé helyezte. Mert egyébként mit érdekli az önkormányzatot, hogy a vállalkozó remélt haszna kisebb lesz azáltal, hogy kevesebb lakást épít.
Mi a garancia, hogy 1 év múlva, 2 év múlva nem fog még 130 lakást építeni? Amennyiben az építési szabályzat ezt lehetővé teszi az engedélyeket ki kell majd adni.