Tisztelt Szóvivő!
Érdeklődnék, hogy érdekli-e a KORMÁNYT egy találmány / már uniós és nemzetközi szabadalom/, vagy kik döntik el, hogy van-e szükség ilyenre?
Munkahelyteremtés, környezetvédelem, újdonság vagy folytassuk a csődbement autóipar milliárdis támogatását, vagy, hogy végképp röhögjenek rajtunk, -egy asztalos csinálja meg fából a XXI. sz. robbanó motorját-, vagy támogassuk a " nagytudású" egyetemeket milliárdokkal, akik felkérésemre még válaszolni sem hajlandók ,nemhogy a projekbe részt venni, pedig a pályázati kiírások mindegyike azt kéri" vonjuk be az egyetemeket! - Eddigi hozzá nem értésüket fejezték ki azzal, hogy esetleg aki a kiállításon látta a motoromat, csak negatívan annyit mondott, hogy" kis ember vagyok én ehhez".
Egyetlen fontos dolog történt a 43 évi kutatásom alatt: Budapest, Jövő Háza, 2006.
egy bácsi odajött és nézte a kiállított modellemet. Már eltelt 3 perc, amikor megszólalt és csak annyit mondott: "Uram, gratulálok, 45 évig volam a Jendrassik motorok fő szerelője, és nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű is lehet egy 4 ütemű motor". Minden díjam , amit átvettem eddig, eltörpül e mellett a kijelentés mellett. Nekem ez a legnagyobb díj az életemben!
Már nem pályázunk, mert gazdaggá tesszük a pályázatírókat / előre fizetjük a pályázatírás díját/és már látom, segítség Magyarországról nem jön. De bízom benne, hogy van még Magyarországon olyan szakember, aki megvalósítja / kellő tőkéje van hozzá!/az általam feltalált XXI. sz. motorját és nem kényszerülök arra, hogy 43 évi várakozás után összecsomagoljam és elinduljak a nagyvilágba szerencsét próbálni, vagy egyszerűen annak az országnak ingyen oda adani, aki már ismeri és tudja, hogy mit jelentene a jövő nemzedékének ez a motor sorozatgyártása. Még megmenekülhetne Magyarország is a teljes csődbe meneteltől. / www.fdrm.gportal.hu/