Nemrég néztem meg az Ellenségem ellensége c. döbbenetes dokumentumfilmet Klaus Barbie-ról, a Lyoni Hóhérról, aki több tízezernyi zsidó haláláért felelős, és akit az USA bizonyítottan jó szakemberként évtizedekig alkalmazott.

1980 körül másfél évig volt hatalmon Bolíviában egy katonai hunta, melynek szervezését, menedzselését, IDEOLÓGIAI vezetését Klaus Barbie szervezte.
A hunta a IV. Birodalom megteremtését, és a szuperemberekből álló társadalom megteremtését tűzte ki célul, ideológiája az eredeti hitleri ideológia hű másolata volt.
Barbie több tucat páncélost rendelt és kapott meg az osztrák Steyr cégtől, és brutális mennyiségű kézifegyverrel szerelte fel a hunta embereit, és nekilátott az országban élő zsidók elkergetésének.

A figura ténykedése fölött Amerika egészen addig szemet hunyt, amíg nyilvánvalóvá nem vált, hogy a katonai hunta nem számolta fel a kábítószertermesztést, ahogy korábban ígérte, hanem átvette az üzletet a helyi bandáktól.
Ekkor kiábrándultak belőle, és dobták, helyette az ellenzék vezetőjét segítették hatalomra.

http://www.mno.hu/portal/549290

Klaus Barbie, a német birodalmi eszme hűvös eleganciába csomagolt Alienje kapta meg azt a feladatot, hogy kitakarítsa a francia ellenállók fészkét, Lyont. Mint „kitűnő” katona, a helyi biztonsági rendőrség vezetője, szerette a rendet, erején felül teljesített: saját kezűleg kínozott meg százakat, pakolta a vonatra a lyoni zsidókat, ítélt halálra gyermekeket. Utóbbi tette egészen elképesztő: minden ok, magyarázat nélkül egy gyermekotthonnyi óvodás likvidálása mellett döntött. Így hát Klaus Barbie-t nem szeretik Franciaországban – normális ember nem is szeretheti. Kivéve Amerikát. Barbie-t ugyanis – miután több ízben elfogták a háború után, s ő David Merlini módjára szabadult – az Egyesült Államok kémelhárítása vette szárnyai alá, annak ellenére, hogy korábbi szövetségesük, Franciaország nyomatékosan a kiadatását kérte.

Szerették. Tisztelték. Képességeitől el voltak ragadtatva. Előadója és alkalmazottja lett a az amerikai titkosszolgálatnak (a C. I. C.-nek), hallgatói példaképként tisztelték kitartásáért és meg nem alkuvásáért (s mint az a filmből világosan kiderül: szadizmusáért).
Az Ellenségem ellensége erről beszél. Kimondja, akár a Verges-film, hogy a történetírást uraló közhelyek hamisak, s hogy a kettős mérce mindennapi gyakorlat a múlt feltárásában. Ahogy a rendező vallja, „a nyugati államok fasizmushoz fűződő viszonyának igazi szimbóluma Klaus Barbie – a náci gyilkos, amerikai kém, elnyomó jobboldali rezsimek eszköze – története."

A film második fele Barbie bolíviai évtizedeit vázolja fel: mivel Barbie már túl sokat tudott az amerikai kémelhárításról, Washington sohasem adta ki Franciaországnak: amikor az ügy már tarthatatlanná vált, Barbie-t eltüntették Dél-Amerikában. Kapott új nevet, papírokat. Életet. Ő pedig elvehetett újakat. Amerika tudtával. A Dél-Amerikában piknikező náci háborús bűnösökkel hálózatot épített ki, összejártak, közösen álmodták meg a dél-amerikai náci birodalom ideáját. Amerika erről is tudott, de nem lépett közbe. Csak akkor mondtak le róla, amikor Bolívia kábítószerügyletei már kellemetlenné vált: Franciaország megkapta.