Abszolút egyetértek, valami ilyesmit akartam én is mondani. Ha van valós indok, akkor hülye leszek a gyerek és a saját életemet veszélyeztetni. De automatikusan bemondani, hogy ha egy császár volt már, akkor a másodiknak is annak kell lennie, ez számomra azt jelenti, hogy az illető orvos - kényelmi okok miatt vagy azért mert rövidlátó fajta - nem hajlandó foglalkozni a konkrét esettel. nem akarja az én terhességemet konkrétan kísérni, és a velem konkrétan előforduló jelenségekre találni választ akkor, amikor szükséges.


akkor most elmondom, az én császárom hogy történt...
reggeli szófosási inger :)
én is néztem a statisztikákat az első szülésemkor, és olyan kórházat választottam, ami bababarát, és a császár kis százalékban fordul elő, és még egy csomó szempont játszott, hogy ne legyen beöntés, gátvédelem viszont annál inkább, azonnal szoptathassak, hamar hazaengedjenek, ne adjanak a gyereknek se cukros vizet, se tápszert, se cumit, legyen kéznél szoptatási tanácsadó, stb. ez lett volna az István Kórház. amikor kiderült, hogy a kisfiamnak egy ritka agyi rendellenessége van, a klinikán minket ultrahangozó orvos melegen ajánlotta, hogy császárom legyen, mert az szerintük nagyobb védelmet nyújt a szülés során a gyereknek, nem léphet fel mondjuk oxigénhiányos állapot, ami összeadódva az alap problémával súlyos következményekkel járhat. az Istvánban ehhez képest megnyugtatott az orvosom, hogy ha a szülés problémamentesen indul be, és nincs jele előzetesen annak, hogy komplikációk léphetnek fel, akkor a világ legtermészetesebb módján hozhatom világra a gyerekemet. de ha ragaszkodom hozzá, akkor az esetre való tekintettel a császár is mehet, nem állnak útjába. na ez szimpatikus volt, hogy van választási lehetőségem, és vannak érvek, ellenérvek konkrétan az én esetemre szabva. de sajnos a 34. héten olyan fájásaim voltak, hogy bekerültem a Baross utcai klinikára, ahol "visszanyomták" ugyan a gyereket, de haza vagy a jó kis barátságos kórházamba vissza nem engedtek, és 36 hetesen végül elfolyt a magzatvíz, és bár tök máshogy terveztem, egy híresen sok császárt csináló kórházban én magam is császáros anyuka lettem.
nem tudom, hogy tényleg indokolt volt-e a császár, amikor elindult a szülés éjjel kettőkor, nem mertem azt mondani, hogy én talán megpróbálnám természetesen, ők meg már vágtak is, az ottani gyakorlatnak megfelelően. és utána minden szar volt. a gyerekem nem adták oda, csak másnap délután, nem tudták megmondani, milyen szúrások vannak a kézfején, merre járt, amíg nem láttam, a tejem nem indult be, nem segítettek, helyette a cukrosvizet nyomatták volna, amikor nemet mondtam, mondván az előtej elég lesz, amíg beindul az igazi, ordítottak velem, hogy azt akarom, hogy a gyereknek leessen a vércukra és kómába essen??? aztán tényleg leesett állítólag neki, demonstratíve megtömték tápszerrel, aztán besárgult, és én a császár miatt annyira gyönge voltam, hogy csak sírni tudtam, a híres öntudatos anyuka, akinek gondoltam magam, egy fülét-farkát behúzó nyuszivá vált :( még egy pszichiáter-dúla ismerősünknek is be kellett jönnie hozzám, hogy megnyugtasson. végre hazajöttünk, na akkor begyulladt a sebem, kinyitották és még hetekig nyomogatták ki belőle a váladékot, eközben a spinális érzéstelenítés mellékhatásaként elviselhetetlen fejfájásom lett, napokig tartott és csak remegtem mint egy kocsonya az ágyban... na nem sorolom tovább, horror. és ezek persze csak a legenyhébb szövődményei és lelki hatásai a császárnak, én tökre szerencsésnek érzem magam, hogy végül minden oké lett és egy pillanatig se gondoltam azt, hogy rosszabb anya lennék, mint mások, amiért így alakult. ( és az Iván nem mellesleg 2 hónapja hagyta abba a szopást, 27 hónaposan:)
aztán itt van most a második terhességem. újra az Istvánban kezdtem, és nem tudtam elképzelni mást, mint hogy ott szüljek, annál az orvosnál, akinél előzőleg akartam. csak sajnos igencsak megrendült benne a bizalmam, amikor nem mondta el, hogy mi az oka annak, hogy a 8. héten elöntött a vér és csak jött, mint a niagara... egy sima szonográfus világosított fel, hogy
1. ikerterhességről van szó, a másik embrió elhalt
2. van egy hatalmas bevérzésem, 5x2 centis
3. van egy a normálisnál 3x nagyobb ciszta a petefészkemben
4. van 3 miómám (amik voltak is, de nagyon kicsik, mostanra meg már nem nagyon kicsik)
és hogy ezek alapján máshol már befektettek volna a kórházba, míg én akár maratont is futhattam volna mert senki nem mondta, hogy ez súlyosan vetélés közeli állapot, amiben vagyok.
így hát orvost és kórházat váltottam.
talán meglepő, de visszamentem a klinikára. DE:
1. olyan orvost választottam, aki nem feltétlenül "beavatkozáspárti", viszont mindenre nagyon gondosan odafigyel
2. tudom, hogy ha komplikáció lépne fel, ami azért az első trimeszter történései után nem zárható k egyáltalán, akkor a legjobb helyen lennék (itt van PIC pl, a legjobb, míg koraszülés esetén az Istvánból elvinnék a gyereket én meg malmozhatnék ott egyedül, míg kiengednek)
3. és végül: tudom, hogy mire számíthatok rosszfejségileg, de már fel vagyok vértezve, ha tetszik, meg vagyok kissé keményedve, és tudok nemet mondani, ha olyasmit akarnak, amit én nem akarok. persze meglephet egy kategorikus nem az orvosomtól, mivel még konkrétan nem beszéltünk arról, hogyan akarok szülni, de ha nagyon gáz, akkor megint váltani fogok.