Törölt nick Creative Commons License 2010.01.21 0 0 3298

sziasztok,

 

Ma találkoztam egy szülésznővel, beszélgettünk a szülés módjáról. Mondtam, hogy az előző császárral végződött és hogy a lányomat szeretném természetes úton megszűlni. Gyakorlatilag lebeszélt. Azt mondta, hogy rizikós, mert lehet, hogy azért akadt el a szülés, mert túl szűk és csontos a medencém és a gyerek nem tudott beilleszkedni. Ez most is megtörténhet + az erőlködéstől szétnyílhat a heg, na meg persze a klassz szklerózis multiplexemnek se tenne jót.

 

Érdekes, az orvosom, akinél nem kevés pénzt hagyok ott, rám bízza a döntést, nem mondd semmit pro és kontra. Nem az lenne a dolga, hogy felvázolja a lehetőségeket és akár lebeszéljen a természetes szülésről, ha az kockázatos lehet?

Igaz, ő soha nem adott épkézláb magyarázatot arra, hogy miért nem sikerült az előző, én mindig magamat hibáztattam, mert úgy éreztem, hogy feladtam és nem bírtam végigcsinálni.

Most meg már arra sem emlékszik, hogy mi volt annó. Persze, hogy is emlékezne, hisz annyi szülése volt már. Mégis, kicsit csalódott vagyok.

 

Más.

Éreztetek már olyat a szokásos mocorgáson kívül, hogy a gyermek "remeg" odabent? Ma úgy éreztem, hogy rázkódik mintha hidegrázása lenne. Igaz, csak rövid ideig tartott.