Mit szúrtunk el – az MSZP-ben?


Az MSZP egészére nehéz megállapítani, hogy van-e koherens stratégiája. Mint politikai párt, természetesen a középpontban a hatalom, a választásokon való minél sikeresebb szereplés áll – ezért képes komoly erőfeszítésekre is. Ugyanakkor 90 óta folyamatosan csökken a társadalmi beágyazódottsága, ami egy szocdem párt esetében tragikus. Ez akkor is így van, ha világtendencia, hogy csökken a szervezett munkásság, mint a szociáldemokrácia hagyományos bázisának a létszáma.

A 60-as évek óta ismerkedik a törzs-tagság a piaci fogalmakkal, elfogadja a piac szerepét, a nemzetközi integrálódást – de a konkrét lépésekben hajlik a könnyebb megoldásokra, a „jobban éljünk ma, mint holnap” egyébként természetes igények kielégítésére. A párt vezetésében is ez a praktikusság (volt?) a jellemző, ezért az új körülmények között is meghatározó maradt a korábbi személyek befolyása. Miközben sokan az MSZP-s kormányok baloldaliságát is kétségbe vonják – a költségvetés terhére történő életszínvonal javítás, osztogatás tipikusan baloldali betegség.

Bár megtörtént a múlttal való elvi szembenézés – a vagyon és a székház, valamint a korábbi vezetői garnitúra jelentős részének a megtartása az utódpárti jelleget erősíthették. Ugyanakkor az „utódpártiság” legmarkánsabb bizonyítéka az, hogy még ma is nagy a hajlandóság csak a pártban gondolkodni, vagyis hogy elegendő a párton belül dönteni – mintha nem lenne koalíciós partner, mintha nem lenne társadalom.

Az időközben bekerült fiatalok nagy része lázas ügy- és buliintézésbe kezdett, magam is azon a véleményen voltam, hogy fiatalítani kell – de hogy ennyire elzuschlagosodott a világuk – arra nem gondoltam. A tagság lényegében képtelen önszerveződésre, a vertikális kapcsolatok kiépítésére – így arra van csak lehetősége, hogy hol, melyik vezető mögé álljon.

A korábbi politikusok jelentős része 1990 után nem talált elég helyet magának – így adódott a lehetőség, hogy a gazdaságban kamatoztathassák tudásukat, kapcsolataikat. Ezzel a lehetőséggel sokan éltek – s közben vissza is éltek. 94-ben „visszatértek” a politikába, s egykori kapcsolataik alapján jelentős posztokhoz jutottak – s a „rossz fát tűzre tévők”-et legfeljebb nem fogadták a legmagasabb helyeken. Így azóta sem tudjuk, hogy a megvagyonosodottak közül ki is a becsületes, s ki a tisztességtelen. Ne legyünk álszentek: egy pártot működtetni csak nagy költségvetéssel lehet, aminek csak töredékét biztosítja a tagdíj és az állami támogatás. Ezért az ország szempontjából az egyik legfontosabbnak a pártfinanszírozás megoldását tartom – de Kovács Magda klasszikus szavait vegyük komolyan: „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”. Ezen az alapon húzódjon hátra az, akinek üzlettársa köztörvényes bűnt követett el (Veres János), akinek a nevét gazdasági körökkel kapcsolatban lehet gyakran olvasni (Hagyó, Tóth Csaba Zuglóból, stb.).

2000 körül komoly fiatalítás kezdődött – de hiába ígéretes Ficsor, Molnár Csaba – ma még szürkének tűnnek. Ugyanakkor a zuschlagok színes vibrálásától ments meg, Uram, minket!



http://kapcsolat.hu/blog/mit_szurtunk_el_az_mszp-ben