Olvastam én mindet, bár az igaz, hogy az eredeti trilógiát kisgyerekként, a többit meg felnőttként.

Nem egyértelműen rosszak a folyományok - szeretem olvasni a Peremet és a Földet is. Csak bosszankodom közben, mert mesterségesen gyártott konfliktust érzek bennük, és annak téves feloldását.

Az nem megy, hogy felépítünk két legendás hőst (Seldon, Második Alapítvány), akikbe beleéljük magunkat, aztán ezeket utólag jól lehúzzuk,  haszontalanná nyilvánítjuk, és másik legendás hősöket emelünk piedesztálta helyettük. (Daneel, Gaia.) Anélkül nem megy, hogy ezzel ne okozzunk csalódást és kiábrándulást.

Az igazi legendás karaktereknek saját, független életük van. nem csinálhat velük később az írójuk sem bármit, amire éppen kedve szottyan.

Spockból nem lehet hitelesen mondjuk egy okoskodó, dogmatikus szobatudóst csinálni. Ugye? És minden addigi tettét megkérdőjelezni.

A Doktorból (mármint a who-ból) sem lehetne mondjuk számító galaxisdiktátort gyártani, még ha a képességei addig is megvolnának.

Ilyesmiről van szó.