Ja, hát nem is olyanoknak akarják eladni, akik hinni akarnak benne, hanem olyanoknak, akik lakni. :-)
De semmi gond, egy jó hónapja beszéltem az asszonykával, meg karácsonykor telefonon, de ott nem jött szóba. Lehet, hogy azóta már nem is aktuális.
A cseréptetősökről sokan azt hiszik, hogy az a csúcs, de sajnos, ez nem igaz. Az itt lakók zöme tapasztalatból tudja, hogy a reggeli és délutáni-esti csúcs miatt a Nánásin és a Pókon is már nagyon komoly a forgalom, a Szentendrein meg mindig is az volt. (Plusz a vonatok is zakatolnak.) A cseréptetősökben tapasztalat szerint nagyobb a zaj, mint a lakótelepnek az északi részén, az iskolától a Duna felé eső részen, amelyek azonban lapostetősek. Ha figyelembe veszed az uralkodó szélirányt, a friss levegő nagyjából É-ÉNY felől jön. A térképen nézve Szentendre és Üröm felől.
A lakótelep déli, Pókhoz közeli része, ahol a cseréptetősök vannak, gyakorlatilag a Szentendrei úti forgalom által gyártott benzingőzt kapja telibe. A legjobban azok járnak, akik minél északabbra laknak, vagyis minél közelebb a Monostorihoz vagy a Kadosához, és lehetőleg minél közelebb a Nánásihoz, csak nem teljesen ott. Az iskola közelében még sajnos el kell viselni a Palicsi felől, a gázfűtéses minilakótelepről jövő égéstermék-szagot.
A lakótelep legjobb, legtisztább levegőjű és leghalkabb része tehát a híresztelésekkel ellentétben nem a cseréptetős rész. Hanem a Csónakház, a Vitorla meg a Pákász utcák.
No, mindegy, az a szép nagy, napfényes fürdő el fogja adni a barátnőmék lakását, abban hiba nem lesz. Bár, ha egy csepp esze van a csajnak, akkor majd tavasszal fotózza és kezdi hirdetni, mikor már zöldek a fák az ablakok előtt. Ez az egész környék akkor a legszebb.
Sok sikert Neked az új esztendőre, csinálj jó vásárt!
Csót:
b