Én úgy gondolom, hogy nem én mondok ítéletet. Soha nem is tenném, hiszen nem ez a dolgom, és nem is érezném igazságosnak. Pusztán kérdezek. Ennyit szeretnék azért leszögezni. Azt hiszem, tán nem is találna olyan interjút, ahol én ítélkeztem volna a vendégem felett. Ez fontos.

És nem vetem meg azokat, akik abban a rendszerben éltek, hiszen én magam is szüethettem volna korábban. DE. Nekem nem mindegy, hogy ki merik-e ezt mondani, vagy megpróbálják elkenni az elkenhetetlent. Ebből a szempontból semmi mást nem várok, mint őszinteséget. Így vagyok a megalkuvással is. Azt hiszem, az életben mindenki megalkuszik. csak merje kimondani, és néha nem megtenni.

A kérdései között találok nagyon jogosat is, nyilván lehetne ezekről vitatkozni elég hosszan. Csak általánosan reagálok rá, hogy igazából én elsősorban elkeseredettséget érzek, és sok- sok kérdésben olyan állítást, melyekkel magam nem tudok azonosuln, mert máshogy látom a világot. (Ilyen például az a közhelyszerű tézis, hogy a média meg az oktatás csak elbutít, vagy direkt félretájékoztat,meg a multik kizsákmányoló gonoszsága... én ezeket a kérdéseke nagyon, gyökeresen máshogy látom) Viszont vannak olyan kérdései is, amelyek izgalmasak, és órákat lehetne beszélni róluk (pl a két elnyomó rendszer megítélésének kérdései, vagy az állaimi korrupció).

Ja, és a gyávaság elleni háborút különösen izgalmasnak találom. :-)