Heti rutinomat sétálván, igen nagy örömömre, régi ismerősbe botlottam a minap. Én akkor már vagy negyed órát töltöttem erőltetett menetben, így aztán éppen friss, de már távozó emlékként élt bennem a csontig hatoló hideg, aminek emlékét pillanatok alatt háttérbe szorította a találkozás fölött érzett öröm, no meg az önfegyelemre fordított koncentráció, lévén, önnön személyén túl nézve, azon barátom feleségéről van szó, akivel évekig tartó cimboraság után igencsak keményen összerúgtuk a port, a békeszerződésen meg még alig száraz a tinta (pontosabban a szent lélek, de ez most mindegy), és ilyen esetben igen indokoltnak tűnik az erős figyelem. És feltűnt nekem, hogy mínusz fokok ide vagy oda, ez a régi kedves ismerős az én váratlan jelenlétem mellett bizony jóval inkább fázni kezdett, mint amit én képzelek, hogy mennyire fázott volna nélkülem, noha, ismét csak hangsúlyoznom kell, az idő bizony teljes mértékben megalapozott bárminemű fázást. Az a gondolat fészkelte be magát a fejembe, hogy eme kedves régi ismerős bizony bizony a szó igazán szoros értelmében tőlem fázik.

Nem kellett egy napnál tovább kutatnom szita emlékezetemben, hogy találjak egy konkrét, általam elkövetett tettet, melyet a hölgy ezen bizonyos fázásáért nagy bizonyossággal okolhatok. Történt ugyanis, melyet kormányom persze tussolni igyekszik, hogy egyik megboldogult (a titkosszolgálat volt!) blogomban, vagyis nagy nyilvánosság előtt, a régi barátommal való porrúgás hevében olyan dolgokat találtam (akkor még ellenfelem) fejéhez vágni, ellene munícióként felhasználni, mely feleségére nézve még nagyobb sértésnek bizonyulhatott, mint barátomra tekintve. Érdekelt is engem a harc hevében, hogy ki mindenkit találok el! Most viszont nagyon is érdekel.

Az eset óta eltelt több évek során időről időre eszembe jut, hogy bocsánatot kérjek. Idáig ilyen esetekben gyorsan vagy lassabban egy-egy nagyobb halom földet lapátoltam a felbukkanó fájdalmas emlékek tetejére, és így a bocsánatkérés csak elmaradt. Azonban az nem járja, hogy egy régi, számomra kedves ismerőst a hideg lelje láttomra.

Sajnálom, hogy bántottalak!

No így valahogy.

Bizonyára lehetne, lehetett volna persze ezt is nem így, hanem máshogy. Én úgy éreztem, nyilvános sértéshez nyilvános bocsánatkérés bizonyosan dukál, itt és most. A többit meg majd meglátjuk.

Boldog Karácsonyt!

(A képre a GFDL vonatkozik.)