Gondolom azt gondolod, hogy ha látok elmebeteget dühöngeni élőben, vagy magatehetetlenül heverni egy ágyra szíjazva, leszedálva, akkor egyből átgondolnám a lobotómia-álláspontomat.
Nem gondolnám át.

Atgondolnad.

Sajnos a Magyarorszagon elo hugom elmebeteg. Nem duhongo, tehat erre ilyen modon nem kerult sor (ezen egyaltalan gondolkodni, marmint a lobotomian). De fogalmad sincs, hogy hanyszor ment at a frusztralt tehetetlenseg rajtam, latvan hogy milyen modon eli le az eletet (nincs zartintezetben [volt]), sokeves kezelesi kiserletek utan vegre megtalaltak az aktiv fazis megszunteteset, de meggyogyulni igazan soha nem gyogyult meg. Tul hosszu lenne leirni a reszleteket, amik 1982 ota tortentek. Mindenesetre egy haromnapos intervallumot leirok az erdekesseg kedveert. Abbol aztan olyan kovetkeztetest vonhatsz le amilyet akarsz.

Hugom (1952-ben szuletett) egy tunderi, aranyos lany volt fiatal koraban. Egy picit butuska, amit kompenzalt csinossaga, ugyhogy 20-on eves koraban semmi problemaja nem volt az elettel. Ferjhez ment egy teljesen normalis srachoz, iskolai tanar, stb. Abszolut semmi jele nem volt semmifele elmebetegsegnek. Kozben en elhagytam MO-t.
1982-ben két jelentos dolog tortent. Az egyik az volt, hogy edesanyank majattetes, gyogyithatatlan gyomorrakkal volt diagnosztizalva. Akkor hugom telefonalt, hogy ha akarom anyankat elve latni megegyszer, azonnal jojjek MO-ra. Mentem. Akkor anyamnak hat honap volt adva (marmint eletben). A hat honap letelt, anyank elt, de most ő telefonalt, hogy azonnal menjek MO-ra, mert hugom megbolondult, zartosztalyon van. Mentem. Soha nem felejtem el a kovetkezo 3 napot. Eloszor bementem az elmegyogyba ahol volt. Bejelentettem ki vagyok, mondta a nover, hogy mindjart kihivja. Leultem egy padra es vartam. Ket nő jott ki az ajton, es anelkul hogy ramneztek volna, elsetaltak mellettem. En meg vartam tovabb. Nemsokara a ket no jott visszafele. Es akkor dobbentem ra, hogy az egyik a hugom. Egyszeruen nem ismertem meg, annyira teljesen mas volt az arca. Ne felejtsd el, nem azert mert en USA-ban eltem es sokaig nem lattuk egymast, hiszen csak nehany honappal azelott voltam otthon anyank miatt. Persze felalltam, odamentem, udvozoltem, meg akartam puszilni, de elhuzodott es kerdezte hogy ki vagyok. En dobbenten mondtam hogy Gabor, a testvered, es akkor megismert. De teljesen, eltavolodottan beszelt hozzam, mintha egy teljes idegen lettem volna. Megismert, de megis. Egyszeruen, nem az az ember volt akit ismertem. Sem ahogy kinezett, sem ahogy hangzott, sem ahogy es amiket beszelt. Atadtam neki az ajandekot amit vittem neki, egy ilyen kezben tarthato elektromos jatekot amik akkoriban valtak nepszeruve. Visszautasitotta azzal, hogy abban biztosan van egy beepitett valami, amivel őt "figyelik". Kik figyelnek, kerdeztem. Hát AZOK.....tudod te azt nagyon jól, volt a valasz, hiszen ők adtak ezt neked, hogy add ide nekem, hogy figyelhessenek. Nem voltam kepes meggyozni, hogy ez csak egy jatek amit en hoztam neki mint ajandekot. Majdnem sirva hagytam el az intezetet, latvan hugomat ilyen allapotban.

Masnap beszeltem a foorvossal, aki mondta hogy paranoid schizophreniarol van szo. Akkor, 1982-ben az elektroshock kezeles még hasznalatban volt, es aznapra volt betervezve az elso kezeles. Elotte probaltam beszelgetni hugommal, de akarmilyen normalis kommunikacio lehetetlennek tunt. Aztan bevittek a szobaba, ahol a kezelest kapta. Alig negyedora elteltevel sajat laban jott ki. Soha, soha, soha nem fogom elfelejteni: aki kijott azon az ajton akkor, az ugyanaz az aranyos, kedves, normalis, mosolygos kis hugom volt, akit ismertem amikor elhagytam Magyarorszagot. "Gaborkam, hat itt vagy?", vagyis akkor jott ra hogy egyaltalan ott voltam. Hosszasan beszelgettunk, abszolut normalis volt, en meg boldog voltam, hogy ennyire egyszeru volt a gyogyulas. Sajnos nem. Olyannyira, hogy azota sem, egyszer sem lattam olyannak, mint akkor egyetlen shock kezeles utan.

Masnap visszamentem meglatogatni. Már nem olyan volt, kezdett visszacsuszni. Nem volt olyan allapotban mint az elso nap, de valahol a ketto kozott. Aztan rohamosan zuhant vissza a paranoid schizophreniaba. Nekem kellett visszajonnom USA-ba, a tobbit nem tudtam kivarni. Telefonon tobbszor beszeltem az orvosaval. Egymas utan kapta a shock kezeleseket, egyket napig normalis volt, aztan vissza az elmebetegsegben. Latvan a tobbszoros shock kezeles remenytelenseget, a vegen feladtak, es probaltak gyogyszeres kezelest. Egyik a masik utan lett kiprobalva, es a vegen talaltak egyet, amivel "ugy ahogy" stabilla valt es haza lehetett engedni. 1985-ben meghivtam USA-ba egy honapra. Ahogy vartam ra a repuloteren, es lattam felem jonni, azonnal tudtam hogy "baj van". A kovetkezo egy honap pokol volt. Nem volt meggyogyitva. Nem volt kozveszelyes, de a normalistol elkepzelhetetlenul messze volt. Egy honapig ott volt, de nem volt hajlando kimozdulni, Washington D.C.-ben eltunk akkor, ő soha nem volt Amerikaban, de semmit nem akart latni, megnezni. Ködös szemekkel ult egesz nap es meredt a falakra. Visszautasitotta azt, hogy ott elvigyem orvoshoz. Letelt az egy honap es visszautazott.

Ezek utan még tovabbi evekig volt mindenfele mas gyogyszer kombinacio megprobalva, es a vegen talaltak egyet, amivel ugy ahogy "normalissa valt". De egy soha veget nem ero depresszioba ment at az egesz, ami még ma is igy van. Elete folyaman semmit nem volt kepes csinalni. A ferje aztan otthagyta. Anyank szerencsere azon nagyon kiveteles esetek koze tartozott, aki minden utokezeles nelkul megsem halt meg hat honapon belul, sőt 21 evig tulelte a tulelhetetlen attetes gyomorrakot (szovettanilag bizonyitott!). Ő volt az egyetlen tarsasaga hugomnak, mert elobb utobb minden baratnoje, mindenki elmenekult mellole. Amikor anyam meghalt, megint elszabadult a pokol, de nem annyira mint 1982-ben, csak a gyogyszer dozisat kellett egy picit megemelni a stabilizalashoz.

Es ma is igy él. Abszolut semmi nem erdekli, allandoan depresszios, egesz nap semmit nem csinal mint otthon ul es nezi vagy a negy falat, vagy neha a TV-t. Az evek soran ki tudja hany kulonbozo mas tevekenysegre probaltam rabeszelni (telefonon, nagyneha szemelyesen amikor latogattam MO-n), soha semmire nem volt hajlando. Vagyis, soha, igazan nem gyogyult meg. De soha nem fogom elfelejteni azt a nehany orat, amire "visszakaptam" azt a hugomat akit ismertem a legelso elektro shock kezeles utan.