***Nem is vártam más. Egy olyan szemlélet, ami a keleti vallásokra való hivatkozásokkal próbálja meg legitimálni magát, elég gyenge (szerintem), bár nem meglepő próbálkozás. ***

Nem baj, azért köszi, hogy ennyit is bevállaltál.

Akkor egy kis infóplusszt próbálok idehozni, hogy értsd, mire is veszik a fáradságot azok, akik ezt az egészet öszeállították és a gyakorlatban alkalmazandónak gondolják, mint hatásos eszközt a spirituális krízis kezelésére.

Emlékezz rá, hogy folyamatosan mondod, hogy hindu ugye nyugati ember elméletileg nem lehet(Neked gyakorlatilag sem, de ezt most hagyjuk). Ebben van némi igazság, de nem a gyakorlati, hanem az elméleti részben. Ugyanis a hindu vallásfilozófiának van egy folyamata, amit minden hívő megél. Csakhogy ott(India), abban a környezetben ezt a bizonyos spirituális krízist megélheti a hívő, mert a vallásos kultúrközeg ezt ott lehetővé teszi. Ha megfigyeled a szimptómákat, amiket ebben a cikkben is lejegyeznek a pszichés állapot behatárolásánál, akkor be tudod azonosítani a hindu valláskövetőknek azon csoportját, akik ebben az állapotban bolyonganak a templomok körül, vagy mély meditációban ülnek azok előtt, vagy magányosan valahol a Gangesz mentén.

Adva van ugye egy vallásfilozófia, amin minden hívő elindul. Paptól, vagy lelki tanítómestertől kapja az információt, hogy mi történt anno, ki járt itt, mint inkarnáció, vagy felhatalmazott személy, mint amilyen Jézus is volt és milyen tanítást hagyott ránk. Ez ad egy szerzett információs hátteret, amit a hívő rektároz, és mikor ez a bizonyos krízis bekövetkezik, ez azt eredményezi, hogy a tudat kitisztult állapotában egyszerre tapasztal meg sokmindent. A szerzett ismeretek keverednek az intuíciókkal, és azokkal a dolgokkal, amelyeket az elme vágyai illúzionálnak. Vagyis ebben az állapotban még csak egyfajta megvilágosodás jön létre, a hívő nem vágytalan, aminek az a következménye, hogy a *látomások* egyfajta átalakuláson mennek keresztül, amit a vágyaik formálnak azzá, aminek látják. A vágytalanság állapota azért van javasolva a vallásokban, hogy ez a torzulás ne jöhessen létre, vagyis a Valóságot tapasztalja a hívő, ne a vágyai által átformált igazságokat.

Visszatérve a hindu kultúrközegre, ott adva van, hogy ebben a spirituális krízisben a hívő elhagyhasson mindent, akár családot, munkát, vagy még a vallást is, mert ebben az állapotban tulajdonképpen az elme egyensúlya bomlott meg, s azt csak a hívő tudja visszarendezni. Nyugaton erre nincs lehetőség, mert nincs ilyen közeg, valamint az idecsődűlt guruk ezt nem tudják biztosítani csak olyan esetekben, mikor a család elfogadja, hogy a gyerek szerzetesnek áll, nincs még feleség-férj, aki kibukna, gyerek meg főleg nem, akit otthagynak. Ha ezek a szempontok megnyilvánultak már, vagyis család és gyerek is van, akkor az itteni vallás inkább elutasító magatartást folytat, mert a felelősséget nem tudja felvállalni, mert nincs kifejlett háttér hozzá, hogy bevállalhassa. EZÉRT nem ajánlott Indiából kitelepíteni bárhova ezt a vallást, mert csak egy szűk körnek van lehetősége itt TELJESEN megélni a krízissel együttjáró élményeket. A többi vagy elmeosztályon köt ki, vagy megmérgezi a családi légkört, mert egyedül abban a környezetben nem képes feldolgozni ekkora paradigmaváltást.

Élő egyenesben, vagyis személyesen is ismerek olyat, aki ilyenen ment át, és nem tudta kezelni, nem is egy, ezek között van olyan, aki a mai napig küzd a hirtelen jött felismerések és érzetek feldolgozásával, ismerek olyat is, aki beleőrűlt(ilyet más vallásúban is láttam), és a neten is tartok kapcsolatot olyanokkal, akik a valláson belül nem remélhetnek segítséget, mert nem adnak nekik(nem azért mert nem akarnának, inkább nem tudnak). Azt is mondhatjuk, hogy a nyugati hindu nem is hindu igazán, mert akik a templomokban maradhatnak, azok nem is élték még meg ezeket a szakaszokat, kríziseket, mert akik hitelesen belekerülnek, azok közül csak azok maradhatnak ott, akik társadalmi helyzete ezt lehetővé teszi. A többiek kint tengetik az életüket, a többség még a vallást is megtagadja, mivel egyedül helyrerakni nem tudja a dolgokat, a munka és a család meg erre nem is ad lehetőséget. Nyugaton képben vannak a hinduk arról, hogyha valakinek spirituális krízise van, akkor az egy természetes folyamat és nem azt büntetik, aki átéli, hanem úgy szerveződnek át, hogy a lehető legjobban élhesse azt meg. Kivételesnek tartják, ha valaki képes belépni Isten világába. Itt még abban a cipőben csoszogunk, hogy van egy állapot, amit elneveztünk spirituális krízisnek, de hogy mit kell kezdeni vele, azt még csak kapisgáljuk.

Több részletben fogok reagálni, mert ez így nagyon hosszú lesz.