m1 - Ma reggel, 2009.12.11. 8:50 h. Részletek

"Jótékonysági felhívás" - videó bejátszás (narrátor: Szervét Tibor).

 

"Műsorvezető: - Horgas Eszter fuvolaművész és Szervét Tibor színművész a vendégünk.

Elhangzott itt már néhány név az előbbi bejátszóban. Ők mind azért lesznek ott a volt Kongresszusi Központban, merthogy jótékonysági koncertet adnak a lovasterápia megsegítéséért. Horgas Eszter fellép ezen a koncerten, ugye? Merthogy Szervét Tibor nem lép fel a koncerten.

 

 

Szervét Tibor: - Szervét Tibor nem, mert ez egy zenei koncert. Furcsán venné ki magát, ha fölkapnék egy gitárt...

Van egy tanyasi barátom, Domina Imre, aki évek óta beteg gyerekeket lovagoltat, gyógyít. Már 5-6 éve, teljesen ingyen. Teljesen ingyen, a szabad ég alatt. Olyan gyerekekről beszélünk, akiket kis tolószékben hoznak oda a szülők, a tolószékről felteszik a lóra. Amikor leveszik a lóról, az a húsz perc, ami alatt a lóhát a mozgását átadja, az egy visszafelé történő idegpályaépítés tulajdonképpen. Plusz, Imre föltalált egy úgynevezett járógépet, mert ugye ahhoz, hogy megteremtődjön a járás feltétele izmok is kellenek, amik szintén nincsenek a kicsgyereknek, aki úgy él, hogy tolószékben ül. Az izmok pedig egy fölfüggesztett székecske, heveder segítségével szintén trenírozhatók.

Nemrég volt egy beszélgetés a televízióban, ahol én magam is először hallottam Imrének ezt a történetét. Kapott egy videót egy apukától, akinek a gyereke ennek - a most már meglehetősen komplexé váló gyógyításnak - a hatására elkezdett menni.

Imre a tanyája előtt egy kis karámban dolgozik a gyerekekkel nyáron, de 'amit felrak nappal, az leomlik estére', mert a rossz idő, a szél, a hideg, a tél az ő addigi munkáját megakadályozza, tönkreteszi. Exponenciálisan megnőne a munka hatásfoka, hogyha tudna folyamatosan dolgozni, és nem függne az időjárástól. Évekkel ezelőtt, amikor mi találkoztunk, már nyilvánvalóvá vált, hogy az igazi segítség az lenne, ha föl tudnánk építeni egy fedeles foglalkoztatót. Ehhez létrehoztuk a Paci Doki Alapítványt.

 

Műsorvezető: - Ugye, ez nem az első alkalom, hogy egy ilyen jótékonysági koncert létrejön a Paci Doki Alapítvány részére? Volt valamilyen megmozdulás?

Szervét Tibor: - Koncert először van.Volt megmozdulásunk, volt egy Anconai szerelmesek előadás, amit a Centrál Színházban - akkor még Vidám Színpadon - csináltunk. Két színház is támogatta az előadást, a Radnóti Színház és ők is. Ami ugyanilyen nagy dolog volt. Az első szóra azok a barátaim, kollegáim, akik megtudták, hogy mi a történet, jöttek. Ugyanúgy, mint azok a művészek, akik most fellépnek, az első szóra, hogy megtudták mi a történet, eljönnek. Nagyon nagy dolog.

 

Műsorvezető: - Mennyire lenne itt szükség, hogy felépülhessen a fedett lovagoltató?

Szervét Tibor: - Minimum tizenöt millió forintra lenne szükség. Ez rengeteg. Azért is történt az, hogy az első fázis, az Anconai szerelmesek előadás egy nagyon sikeres esemény volt önmagában, azonban a cél eléréséhez még nagyon pici lépés - mint a holdraszállásnál. Tehát egy kis lépés volt a fedeles felé.

 

Műsorvezető: - Ez a koncert mekkora lépés lehet, mire számítanak?

Szervét Tibor: - Azt nem tudjuk, az a nézőktől függ, hogy egy ilyen műsor hatására hányan gondolják azt, hogy ez egy kihagyhatatlan, csodálatos névsorral ellátott est lesz. Amit - még azt is merem mondani, hogy - függetlenül a jótékony céltól is, önmagában is kötelező megnézni.

 

Műsorvezető: - Horgas Eszter számára miért fontos?

Horgas Eszter: - Amióta élek és színpadon vagyok, talán még soha nem éreztem ilyen intenzíven azt, hogy mennyire fontos, hogy mi művészemberek akik látszunk, hogyan élünk, mit teszünk, hogyan reagálunk. Ezen az eseményen kívül is az elmúlt időszakban nagyon sok megkeresés érkezett, akár személyreszólóan is. Azt hiszem, hogy nincs is lehetőség választani, tehát hogy annyira egyértelmű, hogy nekünk oda kell állni, meg kell mutatni magunkat.

Sok alapítvány mellé odaállok és segítek, nyilván személyes kapcsolatok miatt is. Sok olyan ember foglalkozik ezzel az üggyel akiket ismerek, illetve én is ismerem Imrét és munkáját, és nagyon szimpatikus nekem. Ugye, ha a gyerekekről van szó, akkor meg amúgy is az ember még nyomul is, hogy tehessen, és hát fel sem merül az, hogy nemet mondani.

Ennél jobb dolgot el sem tudok képzelni, hogy egy művész avval ad, azt nyújtja, amit igazából tud. Tehát a zenélés, vagy a színpadra állás olyan, mint hogyha én magam is megsimítanék egy gyereket, vagy valamiképpen segíteném.

Ez a névsor, akik itt játszanak, azok így együtt nem nagyon szoktak. Ami talán plusz élményt adhat, hogy mindannyiunk folyamatosan játszik, és tényleg el lehet menni meghallgatni. Az, hogy ilyen fölállásban, egészen különböző műfajokban azt hiszem, hogy tényleg az élvonalt adják egy este. Ráadásul egy új közös produkció készül, ez nem nagyon gyakori. Ezek szerintem mindig nagyon jó események tudnak lenni, amikor azt érzékeli közönség és művész is, hogy van összekapaszkodás az országban.