Ezékiel XXXVIII. RÉSZ

A 38. és 39. fejezet összetartozik. Góg és hatalmas serege Isten népére támad, de elpusztul Izráel hegyein (39:4). Gógot nem sikerült azonosítani a történelem egyetlen ismert alakjával sem. Gondoltak Babilóniára, a szkítákra, Gagi városfejedelemre, Gyges lídiai királyra, Gagura, egy Asszíriától északra élt harcias törzs fejedelmére, Nagy Sándorra, Antiochus Eupatorra VI. Mitridateszre és a pártusokra. A LXX szövege Num 24:7-ben és Ám 7:1-ben is említi Gógot. Mindezek azonban csak találgatások. Az viszont biztos, hogy Ez 38–39. fejezetében nem a Rúbentől származó Gógról van szó (1Krón 5:3k.). – A jövendölés magva Ezékieltől származik. Ő nemcsak azt várta, hogy Isten népe hazatér a fogságból, hanem azt is, hogy a népet a jövőben is éri ítélet (Ez 20:33–44; 33:27–29; 34:1–31). Ezékiel gondolatai nyomán későbbi tanítványoktól származó bővítmények, kiegészítések is találhatók a két fejezet szövegében.

 

Ezék. 38,1–13. Jövendölés Góg seregének támadásáról.

Ezékielnek Góg ellen kellett prófétálnia, és közben Góg országa felé kellett tekintenie; ez a mozdulat kísérte a prófétálást (ld. Num 22:41; 23:13; 24:2; Ez 6:2; 21:2; 25:2; 29:2; 35:2). A „Rós” szó itt nem országnév, hanem a „fejedelem” szóhoz tartozik: fő-fejedelem Góg, a hozzá tartozó országok fejedelmeinek a vezére. Mágóg földje itt Góg országát jelenti. Ez a kifejezés itt zavaró toldás; Ez 39:1 szövegében már nincs is meg. Mágóg Gen 10:2; 1Krón 1:5 szerint Jáfet fia. Ez 39:6-ban is személynek látszik; országának helye ismeretlen. Mesek és Tubál Kis-Ázsia északi részén élő népek voltak (ld. Ez 27:13; 32:25k. magyarázatánál). Ezek a népek támadnak a jövőben Izráelre. De a 3. vers szerint az Úr ellenük (vonul) – ez az ún. párviadalra szólító formula (Ez 5:8; 13:8; 21:8; 26:3 stb.). A párviadal meg is valósul (Ez 39:3)! Ezért „vezeti” Gógot Izráel ellen az Úr – horgokkal, mint valami vadállatot (4. vers; Ez 19:4; 29:4). Nagy sereggel támad Góg (Ez 26:7; 32:3); a seregben lovasság is van. Ruházatuk pompás; kis kerek pajzsokkal és nagy szögletes pajzsokkal, kardokkal, sisakokkal felszerelve jönnek. Az 5. versben levő észak-afrikai népek (tkp. Kús, Pút, Lúd; Ez 30:5) nem illenek bele a felsorolásba; a 6. vers már igen. Gómer Jáfet fia, Tógarmá pedig Gómer fia Gen 10:2k.; 1Krón 1:5k. szerint. Ezek valóban „északi”, kis-ázsiai népek: a kimmeriek és Örményország népei. Már Jeremiás is északról várta az ellenséget (Jer 1:14k.; 6:22k.; ld. még Jóel 2:20). A 7. versben az Úr gúnyosan szólítja meg az ellenséget: „Légy készen, készülj!”. Góg a 8. vers szerint „sok idő múlva” vonul „Izráel hegyei” ellen (ez Izráel országát jelenti, Ez 6. rész). Olyankor jön, amikor Izráel már biztonságban lakozik (Ez 28:26; 34:25.27k.), és úgy jön, mint a vihar (Ézs 10:3; Jer 4:13). Az esélyek egyenlőtlenek; a hatalmas sereget Izráel nem győzheti le.

A 10–13. vers későbbi; ez már a próféta tanítványaitól származik. Itt nem az Úr küldi Gógot népe ellen, hanem ő maga forral gonosz tervet (Ez 11:5; 14:3k..7; 20:32). Fal nélküli városokra akar törni, ami a Nehémiás előtti időkre mutat (Ézs 54:12; Jer 49:31; Zak 2:5–9). Célja a zsákmányszerzés. A 11k. vers Góg szavait tartalmazza (oratio recta). A „föld köldöke” Jeruzsálem (ld. Ez 5:5 magyarázatánál). A kereskedők, a 27. fejezetben említett népek, már érdeklődnek: a zsákmányból olcsón akarnak vásárolni, és azt nyereséggel akarják eladni. Ez a néhány vers megokolja Góg pusztulását; az Úr ítélete igazságos.

 

Ezék. 38,14–23. Góg seregét természeti csapások pusztítják el.

Ez az igeszakasz is a későbbi bővítmények közé tartozik. A 14–16. vers megismétli az 1–9. vers gondolatait, és hozzáteszi, hogy Góg támadása által felragyog a népek előtt az Úr szentsége (Ez 20:41; 28:22.25; 36:23). (A 14. vers utolsó szava a héber szövegben „tudod”. Ehelyett a LXX „felkelsz” = támadsz szót olvas (ld. Jer 6:22; 50:41.) A 17. vers a régi próféták jövendöléseinek beteljesedését látja Góg bukásában. Deuteronomista kifejezés: „szolgáim, a próféták által” (2Kir 9:7; 17:13; Jer 7:25; 26:5; 29:19; 35:15; 44:4; Zak 1:16). (A héber szöveg kérdésnek látszik: „Te vagy-e?”. Itt a kérdő szócska a LXX alapján törlendő.)

A 18–23. vers szerint Góg nem az Úrral vívott párviadalban esik el, mint Ez 38:3k.; 39:2–5-ben, hanem természeti csapások következtében: az Úr haragja (Ez 21:36; 22:21.31; 35:11) földrengést okoz (Ez 26:10; 27:28; 31:16). A kozmikus katasztrófa gondolata már az apokalyptikus irodalom felé mutat (Zsolt 46:7; Jer 4:23–28; Ez 32:7k.; Jóel 2:10; 3:3k.; 4:15; Hag 2:6.21). Utoléri ez a csapás a halakat, a madarakat az állatokat és az embereket egyaránt (20. vers; vö. Ézs 2:12–17). Leomlanak a hegyek, a rajtuk épített teraszok és várfalak is. Az itt említett megrettenés éppúgy az Úr harcainak velejárója, mint az, hogy az ellenséges seregek egymás ellen fordítják a fegyvert (21. vers; Bír 7:22; Ez 26:16). (A 21. vers „hegyemnek kard” kifejezését a LXX „félelem”-nek olvassa.) A 22. vers még a pestist, a vért, az áradó záport, jégesőt, tüzet és kénkövet említi, mint az ítélet eszközeit (vö. Gen 19:24; Ézs 30:33; Ez 5:17; 13:11.13; 28:23). Mindezek által sok nép szeme előtt bizonyítja be nagyságát és szentségét az Úr.

 

Ezék. XXXIX. RÉSZ

 

Ebben a fejezetben folytatódik a Góg támadásáról és bukásáról szóló jövendölés (ld. a 38. rész bevezetését).

 

Ezék. 39,1–5. Gógot legyőzi az Úr.

Ezek a versek arról szólnak, hogy a hatalmas ellenségnek Izráel hegyein = Izráel országában kell elpusztulnia (vö. Ézs 14:24k.). Párviadalra szólítja fel Gógot az Úr (1. vers; vö. Ez 38:3), és kiüti kezéből a fegyvert (3. vers). Arról már nincs is szó, hogy ezután hogyan pusztul el Góg. Harcosai temetetlenül hevernek a földön; a túlvilágon sem találnak nyugalmat (1Sám 17:44; 2Sám 21:8–10; 1Kir 21:23; Jer 7:33; 22:19). Mindez az Úr szavára megy végbe (Ez 5:15.17; 21:22.37; 24:14; 26:5.14; 28:10; 30:12; 34:24; 36:36).

 

Ezék. 39,6–16. Az ország megtisztítása.

Ezek a versek későbbi bővítményeket tartalmaznak. Itt már nincs szó párviadalról: Gógra tüzet bocsát az Úr – mondja a 6. vers Ám 1:4.7.10.12; 2:2.5 szavaival. Vele együtt ítélet éri a „szigeteket”, a távoli országokat is (Ez 26:15.18; 27:15.35), amelyek Góggal tartottak. Az Úr nem engedi többé, hogy szent nevét gyalázzák (7. vers; Lev 18:21; Ez 20:39; 36:20–23; Ám 2:7). Mindez eljön és megtörténik (Ez 21:12), mert a próféták által előre megmondta az Úr (Ézs 2:12kk.; 13:6.9; Ám 5:18; Jóel 1:15; 2:1.11; 3:4; 4:14).

A 9–10. vers az ellenség fegyvereinek megsemmisítéséről szól, ami az örök béke gondolatköréhez tartozik (Zsolt 46:10; 76:4; Ézs 9:3k.; Zak 9:10). A fában szegény Palesztina lakói tüzelőnek használják a rengeteg fegyvert. Közöttük említést érdemel a „kéz botja”. Ez bumerángszerű dobófegyver volt két hegyén fémborítással; vadászatra is használták (vö. Num 35:17k.; Ám 3:5). A papi gondolkodásban fontos volt a hetes szám: „hét évig tüzelnek velük”. Hasonlóképpen papi gondolkodást mutat az is, hogy a temetetlenül heverő halottak kultikus tekintetben tisztátalanná teszik az országot (Num 19:11–13.16; 35:33k.; Ez 36:18). Az, hogy Góg és serege „nevezetes” sírhelyet kap, a LXX és a latin fordítás szövegén alapul, melyek a héber sám szót sémnek olvasták. A Holt-tenger közelében, az attól keletre fekvő Abarim-völgy ez a (nevezetes) hely, a Nébó-hegy közelében (Num 27:12; 33:47k.; Deut 32:49; Jer 22:20). Az ország teljes megtisztítása érdekében a sok holttestet kiviszik Izráel földjéről. „Góg serege völgye” ismeretlen földrajzi helynév. Fontos itt is a hetes szám: a temetés hét hónapig tart (12. vers). Részt vesz benne az ország egész népe, és ez „nevet”, jó hírnevet szerez számukra akkor, amikor az Úr dicsősége megvalósul – mondja a 13. vers. Az ország megtisztítása gondos munkát igényel; „állandó embereket”, hivatalos megbízottakat alkalmaznak, akik átvizsgálják az országot. Ha valahol még emberi csontokat találnak, megjelölik a helyet, hogy ráakadjanak azok, akik a többi halott mellé temetik. (A Hamóna nevű város ismeretlen; neve hasonlít a rossz hírű Hinnóm-völgy nevére.) „Góg seregének völgye” zárva lesz a vándorok számára (11. vers; a halottak völgye ui. tisztátalannak számít).

 

Ezék. 39,17–20. Lakoma a vadállatoknak.

Ez a néhány vers a vége Gógról szóló jövendölés ezékieli alapszövegének. Miután Gógot párviadalban legyőzi az Úr, testét és katonái testét ragadozó állatoknak és madaraknak adja eledelül (3k. vers). A próféta arra kap megbízást, hogy hívja meg erre az „áldozati” lakomára a vadállatokat és ragadozó madarakat (Ézs 56:9; Jer 12:9). Ilyen lakomáról szól Ézs 34:5–8; Jer 46:10; 50:28k.; Zof 1:7k. is. A lakoma vendégei ragadozó állatok és madarak; nekik szabad vért is inni, ami Izráel népe számára szigorúan tilos (Lev 17:11k.). A vadállatok az elesett harcosok, lovaik és vezéreik húsát eszik majd. Most ők lesznek az áldozati állatok, és a harcmező lesz az Úr oltára (20. vers). (Ebben a versben a héber szöveg „harci kocsi” szava helyett a LXX segítségével „lovas” olvasandó; ez ún. collectiv singularis, ld. még Zsolt 76:7; Ez 26:7.) A 18. vers végén levő „kosok, bárányok, bak(kecskék)” szavak emberi vezetőket is jelenthetnek éppen úgy, mint a „Básánban hizlalt bikák” (vö. Ám 4:4); a Básán-hegy legelőin ui. (a Genezáreti-tótól keletre) jól fejlődtek a nyájak.

 

Ezék. 39,21–29. Az Úr kegyelme népére árad.

Ebben az igeszakaszban már nincs szó Gógról és seregéről. Arról olvasunk, hogy az Úr dicsőségét az ítélet után megismerik a népek, Izráel pedig az Úr szövetségi hűségét ismeri meg (a 22. vers csonka szövetségkötési formulát tartalmaz; hiányzik belőle: „ők pedig az én népem”, vö. Jer 24:7; 30:22; Ez 11:20; 14:11; 37:23). Senki sem gondolja többé, hogy Izráel fogságának oka az Úr gyengesége volt. Belátják, hogy Izráel hűtlensége és bűne volt az ok, és az Úr büntetése igazságos volt: jogosan rejtette el orcáját népe elől (Ézs 54:8; 57:17; 59:2k.); ellenségeik kezébe adta őket. Az ember ui. csakis akkor élhet, ha felé fordítja orcáját az Úr (Num 6:25k.; Zsolt 104:29k.). Ez történik meg akkor, amikor jóra fordítja népe sorsát (Zsolt 126:1; Jer 33:26; Ez 16:53–58). Azért következik ez be, mert az Úr féltékenyen vigyáz szent nevére (Ez 36:21), és irgalomban részesíti Izráelt (25. vers). Az irgalmat nyert nép „hordozza gyalázatát” (így olvassuk néhány bibliai kézirat alapján a héber szöveg „elfelejti” szavát a 26. vers elején. Egy alef ui. kiesett; erre jó néhány példa van. Az viszont példa nélkül való, hogy az ember elfelejtheti bűnét). Ezékiel inkább arról szól, hogy a kegyelemben részesült nép igaz bűnbánatra jut (Ez 16:52–54.63; ld. még Ez 6:9; 20:43). Biztonságban lakhatnak földjükön (Jer 32:37; Ez 28:26; 34:25.28; 38:8.11.14), nem rettenti őket váratlan támadás (Lev 26:6; Jer 30:10; Ez 34:28). Az Úr a népek szemében is szentnek bizonyul azáltal, hogy összegyűjti népét az országokból és hazavezérli őket (Ez 38:16.23; 39:6k.). Sőt, akkor is érvényes volt az Úrnak népével kötött szövetsége, amikor fogságba vitette őket (28. vers, csonka szövetségkötési formula; ld. a 22. vers magyarázatánál). De a legnagyobb ajándék mégis az lesz, hogy Lelkét árasztja népére az Úr (Ez 36:27; 37:14). Így maradandó, soha meg nem szakadó közösség jön létre az Úr és népe között.

Megemlítendő, hogy a Gógról szóló jövendölést Jel 20:7–10 is idézi. Itt arról olvasunk, hogy Krisztus ezeréves uralkodása után elszabadul börtönéből a Sátán, és hatalmas sereggel támadja meg „a szentek táborát és a szeretett várost”. Az Úr azonban égi tűzzel pusztítja el őket; az ördög ezután „a tüzes és kénes tóba vettetett”.