Balavány György

Magyar Nemzet

ELEVEN SEB

A népszavazás elbukott, a kezdeményezők kudarcot vallottak, a választók a felelős hazafiságot választották – 2004. december 5-én este ezt szavalta Gyurcsány Ferenc meghatottan, boldogságtól elcsukló hangon. Friss, ropogós miniszterelnök volt még, s első komoly sikerét könyvelhette el. Elv- és párttársaival együtt úgy érezte, hatalmas csapást mért a Fideszre. A balliberális oldal ünnepelt, s az MDF elnöke is kifejezte elégedettségét. – A Fidesz szembesült azzal, hogy a baloldali üzenetekkel fűszerezett nemzeti retorikával nem képes bővíteni szavazóbázisát – állapította meg kajánul Szabados Krisztián a Political Capital képviseletében.

Azok viszont, akik Pozsonytól Szebenig, Ungvártól Nyitráig otthon gubbasztottak a tévé-rádió előtt, vagy a kemény hidegben utcára gyűlve várták az eredményt, nem ünnepeltek. Gyertyákat égettek, sírtak összefogódzkodva, vagy csak néztek maguk elé. Képtelenek voltak felfogni a rövid, egyszerű szót, amit az anyaország kiáltott feléjük: nem! Tán azóta sem értik. Cseh Tamás énekelte: „Aki előtt a kaput becsukják, / és azt kiáltják: rosszkor születtél! / Megáll a csöndben, és arra vár még, / Hogy tán kiszólnak, / talán csak játék.” Hát nem játék. Nagyon nem.

A történtek előtt intenzív és mélyen aljas kampány zajlott Magyarországon. A szocik és szabdemek korábban, a státustörvény és a magyarigazolvány bevezetése idején azt állították, huszonhárommillió román fog az országba özönleni. A 2004-es népszavazás előtt azzal riogattak, hogy kiürül a Kárpát-medence, hogy tönkremennek a diplomáciai kapcsolataink; hogy kárpátaljai hajléktalanok tömege özönlik az országba; hogy tizenötféle segélyt kell kifizetnünk a külhoni magyaroknak, akik szavazatukkal évtizedekre hatalomba betonozzák a Fideszt, vagyis hogy veszély fenyegeti a demokráciát (fölsejlik a fasizmus réme). Azt állították, jönnek a román nyugdíjasok, és elveszik a pénzt a magyar nyugdíjasoktól. Azt állították, hogy százmilliárdos hiányt okoz a kettős állampolgárság a költségvetésben.

A kormány 2004-ben nem a Fideszre, hanem a külhoni magyarokra mért irtózatos csapást, amikor kinyilvánította, hogy elfordul tőlük. Az az adventi éjszaka: eleven seb. Azóta a magyarellenes incidensek elszaporodtak a Vajdaságban, Romániában és különösen a Felvidéken. Szlovákiával a diplomáciai kapcsolatok tönkrementek, tombol a hungarofób nacionalizmus. A kormány, amely hazánk szociális biztonságát és a költségvetést óvta a külhoni magyaroktól, azóta szétverte a szociális rendszert, és az állami pénzekből százmilliárdokkal nem tud elszámolni. Mára nemcsak fölsejlik, de testet is ölt a fasizmus réme, ami a konzervatív kormányzás alatt csak paranoid képzelgés volt.

A nemzet persze nem döntés kérdése, hanem adottság. Amikor megszülettünk, a nemzet tagjai lettünk. Számunkra a nemzet a többes szám első személy; életközösség, nyelvközösség, sorsközösség. Egyek vagyunk, mindenféle származású és világnézetű magyarok, és ezen országhatárok nem változtatnak. Ilyesmit kellett volna mondanunk 2004 adventjében. Nem ilyesmit mondtunk.

Ha Isten megadja, hogy jövőre Magyarországnak nemzeti kormánya lesz, akkor annak ezt az eleven sebet meg kell gyógyítania, be kell kötöznie. A jog és a diplomácia minden eszközét latba vetve meg kell adnia a kettős állampolgárságot, és küzdeni azért, hogy szabadon lehessünk együtt azok, akik vagyunk.