Tegnap ismét láthattuk a Kék nyulat most az A38 hajón. Fáradt orgonista, két láb az orgonának kitörve, egyenirányító cső (esetleg más is) elszállva, nem sok biztató jel egy jó koncerthez. Azután az utolsó pillanatban mégis mexólal a B3 egy segédcsővel.

Érdekes kísérletnek is lehettünk fültanúi. Matyoo kipróbálta a Rudy Van Gelder soundot, amitől az 1956-os Jimmy Smith felvételek olyan jól szólnak. A lényege hogy az intenzív sztereó tölcsér kimikrofonozás mellett a basszus kihagyva, az vonaljelből jön. A kísérlet kíválóan sikerült, az orgona hangzása fergeteges volt. Valóban visszajött az a legendás 1956-os hangzás. Az a közepesen érdes rekedtes sound, amit ha beindult a Leslie, állatul megbolondított, de stop módban nem veszett el a hang dinamikája. Sokan felkapták rá a fejüket. Egy észrevétel, kicsit vigyázni kell a basszus mennyiségével, olykor már a manuálok hallhatóságának rovására ment. Ilyen esetben halkabb pedálregisztráció is elegendő.

Szerintem csak így használd máskor is a hangosítást, gratulálok!

A nyitó Organ Grinder Swing dögös indítás volt. A Vilivelevala McGriffes intrója bárki dícséretére válna. Az 1956-os Bayou JOS-től annyira jól sikerült hogy megosztó oldalra követeli magát. Mind a saját, mind a R Wilson, Doctor LS interpretációk is nagyon rendben voltak.