Az elsô idôkben tényleg csak magàra szàmithat az ember. Kinlòdik is eleget.
De nekem példàul olyan szerencsém volt, hogy a francia baràtok, akikre szert tettem, mindig segitettek. S a magyarok is. Annak idején Pàrizsban, a Katolikus Misszioban volt a magyarok talàlkozò helye és minden ùjonnan érkezôt tàrt karokkal fogadtak, segitették tanàccsal, anyagiakkal, munkakeresésben...stb.
Szerintem teljesen természetes az egymàs megsegitése, mindenkivel elôfordulhat, hogy segitségre szorul. Az ember egyszer ràszorulò, màskor segitséget nyujtò. Igy van ez rendjén.