1999 májusában a HB.-m.-i NAPLÓ arról cikkezett, hogy a Volán felül kívánja vizsgálni az elsőajtóztató rendszert, a sok panasz, az „ötlet” életszerűtlensége miatt.
Olvasva a DKV honlapján a „közleményt” az az érzése az embernek, hogy a botorság nem ismer sem időbeli, sem térbeli korlátokat.
(Az első ajtó nyitása után – mely csak felszállásra vehető igénybe – a járművezető késleltetett nyitással nyitja az utastéri ajtókat, melyek csak leszállásra vehetők igénybe...)
Felesleges érvelni bármivel, mert a DKV erőből próbálja megoldani az eszement, a valóságtól elrugaszkodott árpolitikájának a kudarcát!
De ha az észérvek (számottevő menetidő növekedés, felesleges üzemanyag-túlfogyasztás, a becsületes utasok zaklatása stb.) nem lennének elegendőek, akkor talán jobb belátásra térnek az alábbiak okán:
Az egész „rendszer” azon alapul, hogy az adott jármű hátsóbb ajtajai a megállóhelyre való érkezéskor zárva maradnak, ily módon terelve az első ajtóhoz a felszállni kívánó „kedves” utasokat. Ez az elmés megoldás gyakorlati eredményessége nem megkérdőjelezhető. Annál inkább jogilag.
A zárva maradt ajtók belső oldalán ugyanis a mielőbb leszállni kívánó utasok esnek fogságba mindaddig, amíg a jármű vezetője – saját belátására hagyatkozva – ki nem nyitja azokat. A jármű áll, a tömegközlekedés szolgáltatója és az utas közt érvényesen létrejött (mert fizetett, vagy bérlettel utazott) szerződés véget ért, balesetet valószínűsíthető tényezők nincsenek.
Csakhogy az utas ezen feltételek egyidejű teljesülése estén is a tömegközlekedési eszköz rabja marad – önhibáján kívül, mert az ajtók továbbra is zárva tartanak.
Innen kezdve érdekes a helyzet: a jelenleg is hatályos 1978. évi IV. törvény, a BTK, 175. § (1) bekezdése az alábbiakat tartalmazza: „Aki mást személyi szabadságától megfoszt, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A (2) bekezdés: a büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt….. b) hivatalos eljárás színlelésével követik el…d.) jelentős érdeksérelmet okozva: például ha a sértett fogvatartása miatt nem tud egy üzleti tárgyaláson megjelenni.
Gondolom, hogy erre az ötletgazdák rögtön arra hivatkoznak, hogy az egész „elzárás” nem tart soká, azt a pár tíz-másodpercet mindenki bírja ki, mert e nélkül a rendszer nem működtethető. Ne reménykedjenek:
A 258. sz. Bírósági Határozat (1998.I.) kimondja: „A személyi szabadság megsértése bűntettének megvalósulása szempontjából a szabadságkorlátozás időtartama közömbös, ennek a körülménynek legfeljebb a büntetés kiszabása szempontjából van jelentősége.”
A fentiekre való tekintettel csak kérdések merülnek fel: ki követ el bűncselekményt: a sofőr, aki kényszerítve van a törvények semmibe-vételére? Esetleg a munkáltató? Vagy az „ötletgazda”, aki belső zsenialitás-tudatától vezérelve ezt a torzományt kitalálta?

Ki a vétkesebb: aki törvényt szeg és bűnös, mert korlátoz szabadságjogaimban, vagy aki esetleg nem vesz jegyet, és szabályt sért?

A fenti kérdés tisztázása rendkívül időszerű: egy jogállamban nem szerezhet legitimációt a bűntett, a szabálysértés felett… Egy másodpercig sem!