Fejen találtad a szöget! Tényleg nem úgy szeretem, mint az előző páromat. Sok minden befolyásolt abban, hogy mellette döntsek. A szerelmi csalódások (utánna volt még egy párom, ő is inkább a külföldi karriert választotta, nem a velem való közös jövőt). Szóval, teljesen a padlón voltam, nem akartam szerelmes lenni, lehet nem is tudtam volna, annyira össze voltam törve. A társadalmi nyomás is közrejátszott. Otthon laktam a szüleimmel, ráadásul egyke voltam, a szüleim rövid pórázon tartottak. Mindenbe beleszóltak, állandóan azt hallgattam, hogy megmaradok magnak, nem fogok kelleni senkinek. Nagyon elszerettem volna kerülni már otthonról. Aztán jött ez a fiú, aki kicsit "kiszakított a szüleim kezei közül", szeretett és csak engem akart. Időközben jött a betegség is, idősebb lettem, lassan ideje volt megállapodnom valaki mellett, féltem a magánytól és az újabb csalódásoktól.

Egy választásom van, hogy beletörődök a sorsomba, mepróbálok annak örülni, ami van, mégiscsak szeretem a férjemet és ő a gyerekem apja (ehhez ugye le kellene zárnom a múltat és végre lassan 8 év után kiverni a fejemből az exet). Lehet, ha egyszer elhagynám, nagyon megbánnám, sőt nagy rá az esély.

A szüleim is tudják, hogy érzelmileg nem kerek ez a történet, de folyton azt hajtogatják, hogy micsoda jó férjet találtam, örüljek, hogy a mai világban feleségül vett valaki, ezenkívül szeret, megbecsül, minden kívánságomat lesi, örüljek, hogy van egy gyönyörű kisfiam, nekem a gyerekem apja mellett a helyem, ne is álmodozzak más férfiról, csak valaki kihasználna. Valamilyen szinten tényleg igazuk van, csak valami belül nem stimmel.