holalé
2009.11.04
|
|
0 0
813
|
Egyre nevetségesebb veressné
A szocialaista politikus az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében úgy fogalmaz: egy dolog azt mondani, hogy - általa akkor is és most is kétkedve fogadott városi legendák szerint - megtévesztett anyák akár a magzatuknak is hajlandóak ártani a magasabb összegű szociális ellátás reményében, és megint más mindezt tényként állítani, ráadásul egy meghatározott közösség, a településen élő romák bűneként feltüntetni.
"Aki nem érti, és nem érzi a különbséget, az nem is akarja, vagy politikailag elfogult. Molnár Oszkár és az én szavaimat ebben az ügyben hasonlónak látni és láttatni csak rosszindulattal lehet: mást gondolunk és mást mondunk erről az ügyről éppúgy, ahogy az életben is gyökeresen más világnézetet képviselünk" - szögezi le.
Szabó Éva kitér arra: a munkacsoporti ülésen elhangzott gondolatai több más példa kíséretében figyelemfelhívásra irányultak.
Mint írja, arról beszélt, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben élőket a szociális ellátó rendszer anomáliái erőteljesen foglalkoztatják, állandó beszédtéma és időnként szélsőséges vélemények, feltevések is megfogalmazódnak. Erre hozta fel többek között az említett cikkben, nem a teljes szövegkörnyezetben idézett gondolatot - olvasható a közleményben.
"Nem a meggyőződésemen alapuló állítás volt, nem vádoltam meg senkit és nem is feltételeztem a híresztelés valódiságát" - rögzíti a politikus.
|
|