A schwellert mindenképp benne kell hagyni a sorban, mert az egyfajta - igen szépen kitalált - fiziológiai hangerõszabályozást végez. A torzítás mikéntje viszont megérhet egy misét.

Az egyik lehetõség az erõsítõ túlvezérlése úgy, hogy a tápfesz limitálja a kimenõ feszültséget, vagy a kimenõtrafó vasa telítésbe menjen. Elsõ esetben meg fognak jelenni a páratlan harmonikusok, "négyszögesedik" a jel, második esetben inkább "túllövéses" lesz, a telítési szintnél negatívba futó tüskék fognak jelentkezni.

A túlvezérléshez hasonló az, ami Szimizso erõsítõjében is van, vagyias ténylgesen nem lököm túl a az erõsítõt, csak annyival növelem meg az erõsítését, hogy a jelet vissza tudjam vágni a növelés elõtti szintre.

Megérne viszont egy misét megnézni, hogy mi történik, ha az erõsítõbe bekerül egy változó meredekségû csõ, mint például az EF183. Ezt a munkaegyenes (egyenes?...) alsó könyökénél üzemeltetve igen sok szép harmonikust termelne, és az egyenáramú munkapont változtatásával finoman lehetne a torzítás (harmonikustermelés) mértékét szabályozni. A fokozat ekkor lehetne akár egy katódkövetõ is, egységnyi erõsítéssel, így bárhoav beilleszthetõ, a torzító a rendszer össz-erõsítését (és zajszintjét) nem befolyásolja. Ha kipucolom a nálam lévõ meg már bevállalt munkákat, ki fogom próbálni...