borzimorzi Creative Commons License 2009.10.30 0 0 4266
Sajnos, a hivatalos levelezés még mindig postai úton megy. A sárga csekket meg azóta tanultam meg becsülni, amióta volt egy üresen álló lakásom, ahol a korábbi bérlő orbitális áramfogyasztást abszolvált. Hiába szóltam elműéknek, hogy a lakásban nem lakik senki, és szertnék inkább nullás villanyszámlákat, csak hajtották, hogy majd az éves leolvasáskor visszakapom. Ja, közben meg milyen alapon kényszerhiteleztetik magukat velem? Hát vagyok én egy IMF?

Na, mindegy, megjött az éves leolvasás. Utána potom 8 hónapig könyörögtem elműéknek, hogy ugyan, adják végre vissza az időközben 70+ezer froncsira rúgó, a bankszámlámról minden jogalap nélkül leszívott pénzecskémet. Nulla forint késedelmi kamattal fizették vissza végül, 8 havi utánajárást követően.

Hát, a sárga csekket meg legfeljebb nem fizetem be. Oszt' jónapot. Mielőtt kikötnék, úgyis lesz leolvasás, aztán akkor kiderül, hogy ha kifizettem azt a hónapot, amelynek az elején a kiköltözés megtörtént, akkor máris többet fizettem, mint amennyi fogyasztás ténylegesen történt. Még ők tartoznak.

Csót:
b
Előzmény: Törölt nick (4265)