1. Valóban nem és örülök, hogy eljutottunk Zalából a bűvös 56%-ig.
2. Lehetséges, de szélesebb körben biztosan a st..kl terjesztett kivit, ezek pedig szinte mindenkinek porzósra sikeredtek mind. Nekem van st..kl tájékoztatóm, ebben említik a rövidcsapos metszést, de még azt is, hogy jó napos helyre, meg déli fal elé ültessük, emiatt meg szegény kivi kisülhet, hőgutát kap... Akkor még nem volt internet, így szép lassan tudjuk majd felkutatni, hogy hol és milyen eredménnyel maradtak fent ebből az időszakból növények.
3. Rögvest megérted, ha visszakeresel a saját fagytűrősben tett hsz.-aidra, illetve e topik keletkezési körülményeire. Akkor azt is kijelentetted, hogy ki vehet részt a magánversenyedben és ki nem. Így sajnos sokan elhallgattunk, elbátortalanodtunk. ha akarod idézhetek is belőle, de nem akarok offolni, de még személyeskedni sem szeretnék. Ha ebben megváltozott a véleményed, annak őszintén örülök.
4. Ezt nagyrészt lásd a fentebbiekben. Tudni kell róluk előre, de időközben is tanul az ember. Mindkettőről szó volt már a kezdetekben egyébként, csak kiderült, hogy bizony tényleg vannak olyan mértékű fagyzugok szerte az országban, ahol az első évben, párosulva a jó talaj és a trágyázás miatti óriási növekedéssel ez előfordulhatott. Ezért is olyan fontos a mikroklímáról és az inverzióról is beszélni, még ha egyeseknek ez nem is tetszik, vagy félreértelmezik. Még annyit hozzátennék az előzőhöz, hogy tényleg célszerű inkább félárnyékba telepíteni, mert ráadásul a csemete kinevelésének első évében az erős napfény is adott esetben megviselheti. Ezeket tényleg azért írom már le ilyen részletességgel, hogy a kivineveléshez tökéletes feltételeket adjak, hogy ne bukjon el valami véletlenen a dolog. Az általános tapasztalat azért az, hogy a kivi egy elég igénytelen, bőtermő és hálás növény, csak borzasztóan sok tévhit terjedt el róla. Sokszor a gond éppen a túlpátyolgatás, "civilizációs" ártalmak miatt van.