Az eltérő (nem agytevékenységre vonatkozó) diagnózisok általában nem információhiányból, hanem - már bocsásson meg, akit nem kívánok megsérteni - trehányságból erednek. Az orvos az az emberfajta, aki a legnehezebben ismeri be a tévedését. Ez ered abból, hogy a laikusok még a leírt zárójelentéseken sem veszik észre a nyilvánvaló ellentmondásokat (én sem, ha a kocsimat rosszul javították meg), tovább nem vizsgált, jelzés értékű, laboreredményeket. De tovább megyek - a saját édesapámat (sajnos hirtelen zajlott minden, nem lehettem ott Nála) a mentőorvos "cerebrovascularis történés" (agyi vérkeringési zavar, trombózis, agyvérzés) diagnózissal adta át a bp.-i ...... kórháznak.(bénulásos tünet nélkül !) Mit tettek - liquvorvizsgálatot végeztek (semmi mást !!!!!!!!!) Reggel hivatott az osztályos orvos és sűrű elnézések közepette közölte velem, hogy ne haragudjak - a beavatkozás előtt nem készítettek EKG-t - Édesapámnak szívinfarktusa volt.
Az agy struktúrális felépítéséről, egyes részeinek funkcionális feladatáról, a működés biokémiai anyagairól már régóta sokat tudunk. De nagyon sok a megválaszolatlan kérdés ! Csepp a tengerben, hogy néhány funkció helyét sikerült azonosítani (éhség, düh, alvás, stb.) Sok esetben viszont (pontosan az egzakt diagnózis felállításához szükséges) általános ismerethiány az oka a homlokegyenesen más diagnózisoknak. A pszichológiát (részemről) nem sorolnám az orvostudomány ágai közé. Had ne ragozzam, hány érvem van rá. Csak egy vicc: Két pszichológus ballag a vasúti sínek között, elmerülten vitáznak. Jön a vonat, az egyiküknek sikerül félreugrani, a másiknak az egyik lábát elviszi a vonat. Mire a másik föléhajol és gondterhelten mondja: "Öregem, ezt azért meg kell beszélnünk".
Uff.

ÜGYI