születésnapi fűrész: a RIP nekem azonnal tetszett. Nem kellett sok idő, hogy beérjen. Bár míg nem kezdtem el zenélni, sok részletre nem figyeltem fel. De az osztálytársam, aki először a RIP-et odaadta, neki ~14 évesen emészhetetlen volt. Azt mondta rá, hogy "sz@r és dallamtalan" :-) Szerintem a mai napig nem ért be neki... Régen rám is jellemző volt, hogy alábecsültem a korai albumokat a rossz hangzás miatt. Noha tetszettek akkor is. Ma már külön tudom választani a hangzást a zenétől, így objektívebben megítélve jobbnak tartom a korai felvételeket (1986-88), mint azelőtt.

Kivéve a KIMB-et, mert az hallgathatatlan szvsz. Eleve 8000 dolláruk volt, felét elanyagozták, 4000-ből azért kihoztak "valamit". Valami mosolyogtatóan amatőrt. Bár a 8000 se elég egy rendes felvételre. De leírásokból még sok érdekességet tudtam meg nemrég. A Peace Sellst is csak újrakeverték 1986-ban a Capitolnál, nem vették újra fel, ezért maradt Combat Records-os a minősége. Meg azt olvastam, hogy 1987-1988-ban még mindig tök amatőr volt a banda a stúdióban. Beállva jelentek meg a felvételen, fegyelmezetlenek voltak, csomó mindent többször kellett venni, a dobosnak betett, hogy a cineket a dobról külön vették fel, nem tudott vele mit kezdeni az amatőr baromja. Hihetetlen, mennyire rutintalanok voltak akkoriban. Egy profi eleve felkészülve megy a stúdióba, rutint alakít ki, igyekszik nem hibázni és mindenre nagyon figyel. Tudja, hogy remaster ide, vagy oda, a stúdiófelvétel az örökkévalóságnak szól, sose lehet elég tökéletes. Minden mm számít, stúdióidő baromi drága, nagyon észnél kell lenni.