Ez igaz. Nagyban függ ki mikor ismerte meg az adott zenét. De a nagy klasszikusok akkor is időtállóak. Aki ma hallgatja meg a Reign In Blood-ot, kb. ugyanúgy fogadja. Legfeljebb kicsit "dallamtalannak" és rövidnek tűnik neki, de semmiképp nem nevetségesnek. Semennyit nem vesztett a hangzásból (bár a remaster elkel) és az aktualitásból. Nem avult el, ha úgy tetszik. Felül azért felül lehetne múlni.

Míg pl. a Black Sabbath alap albumai mai füllel hallgatva lassúnak, lagymatagnak hathatnak. Főleg mai extrém metálhoz edződött generációnak.

A Megadeth-et 1992-ben ismertem meg a CTE-vel, de pár hónap alatt gyorsan bepótoltam a többi albumukat is másolt kazin. A RIP sokkal jobb, időtállóbb, előrehaladottabb zene, de a CTE jobban ki van dolgozva, fejlődésnek újabb állomásán van, hiába poppos. Ha a hangzástól eltekintek, a RIP veri bármelyik másik albumot. Megadeth fan oldalakon megfigyeltem, hogy minden rajongó a Megadeth-nek azt a korszakát szereti, amit legelőször megismert. Mindenhol a RIP, mint időtálló klasszikus a legnépszerűbb, de a legrégibb fan-ok mégis a Peace Sells-re/So Far-ra esküsznek, a 90-es évek generációja már CTE-Cryptic párti, az ezredforduló generációja Risk/TWNAH rajongó (nehéz elhinni, de van, akinek a Risk a non plus ultra!). Aki meg ezután ismerte meg őket, annak az új albumok jönnek be és csak értetlenkedve hallgatja a régebbieket. Szerintem erre Mustaine is rájött. Az új rajongói generációnak már a tökét sem érdeklik a 10-20 évvel ezelőtti dolgok, mikor még dinoszauruszok trappoltak az utcákon. Mustaine szerintem próbál az "újakból" megélni. Nekik minden vicc új. Nagyon kevés olyan rajongója van, aki a kezdetektől (KIMB/Peace Sells) kitartott mellette máig, mint pl. Mirrmurr. Metallica-nál uez a helyzet. Bár azért néha csillantanak is valamit régről, a régieket is visszacsábítandó.

Set The World On Fire jó album. Egy időben sokat hallgattam. Aztán kicsit beleuntam. De most hogy említetted, lehet előszedem újra.