f_k Creative Commons License 2009.10.13 0 0 32918
http://www.heol.hu/heves/gazdasag/ilyen-is-van-uj-vasutvonal-epult-262675

Ilyen is van: új vasútvonal épült
2009. október 10. 18:58
A veszteséges üzletág bezárása helyett a fejlesztés mellett döntöttek. Három év alatt félmilliárdot költöttek a kisvasútra.

Az Egererdő Zrt. üzemeltetésében lévő mátrai kisvasút az utóbbi három évben 450 millió forintos beruházással újult meg, szombaton a harmadik ütemben elkészült új szakasz avatását rendezték meg. A korábbi Lajosházi végállomástól immár három és fél kilométerrel tovább, a Szalajka-házig közlekedik a mátrai kisvasút, miután megépült az egykori pálya nyomvonalát követő új szakasz.

Végállomás. Feljebb már nem tud kapaszkodni a kisvonat. Egykor 70 kilométernyi hálózat működött a Mátrában, ma - az újjal együtt - kevesebb, mint húsz Végállomás. Feljebb már nem tud kapaszkodni a kisvonat. Egykor 70 kilométernyi hálózat működött a Mátrában, ma - az újjal együtt - kevesebb, mint húsz

Pallagi László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója szerint amikor 2005-ben az özönvíz-szerű esőzés óriási károkat okozott a kisvasút vonalán, felvetődött az is, hogy az egyébként veszteséges üzletágtól "szabaduljon meg" a társaság, és amit a víz meghagyott, azt is bontsák el. Szerencsére nem így döntöttek, sőt, a helyreállításnál is tovább merészkedtek: a fejlesztésig. Ennek - na meg a három évre elosztott 450 milliós állami forrásnak - köszönhetően immár üzemel az új szakasz.

Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese arra emlékeztetett: a magyar erdőgazdálkodás mintegy fele állami kézben - az MNV vagyonkezelésében - van, és a növekvő társadalmi igény nyomán a piaci erdőgazdálkodás mellett egyre fontosabb a közjóléti szolgáltatások biztosítása illetve fejlesztése. Ennek jegyében segítették a mátrai kisvasút bővítését, és az ország más részein az elkövetkezőkben ugyancsak várhatók hasonló vonalbővítések.

Suhan a táj. Lejtmenetben. Felfelé lassan, de kitartóan közlekedik a szerelvény Suhan a táj. Lejtmenetben. Felfelé lassan, de kitartóan közlekedik a szerelvény

Dr. Magda Sándor, a térség országgyűlési képviselője - aki immár nem először a mozdonyon utazott Lajosházáig - azt ecsetelte, hogy igenis jó döntés volt az építkezés mellett dönteni, mert ez önmagában is szolgáltatás-bővítés, de további, a Mátra idegenforgalmi vonzerejét növelő beruházásokra teremt alapot.

Hogy ezek mik, arról már az új végállomáson, a Szalajka-háznál beszélt ismét csak Pallagi László, tudatva: egy megállóhelyet építenek és egy nyolcvan ember befogadására alkalmas fedett pihenőt, valamint kialakítanak egy másfél hektáros vadbemutatót és egy másfél kilométeres tanösvényt is.

Emlékvadászat. Az avatószalagból sokan kértek egy darabkát Emlékvadászat. Az avatószalagból sokan kértek egy darabkát

A domborzati viszonyok miatt kisvasúttal innen tovább menni már nem lehet, viszont a meglévő földutak "stabilizálásával" és környezetbarát - akár elektromos meghajtású - járművek üzembe állításával a fejlesztés folytatásaként szeretnék összekötni a végállomást a Felső-Mátrai falvakkal, Mátraszentimrével és Mátraszentistvánnal, illetve Galyatetővel. Hangúlyozta, hogy ez utóbbi egyelőre még csak terv, de ha megvalósul, akkor környezetbarát módon bejárható lesz a Mátra Gyöngyöstől Galyatetőig egy gyönyörű erdei útvonalon. S nem - mint most - cirka negyven kilométeres autózással.

Beszélt arról is: mivel az egész fejlesztési folyamatot a 2005-ös katasztrófa generálta, nagyon nem szeretnék, ha egy újabb hasonló esőzés az immár sokkal értékesebb infrastruktúrában újra jelentős károkat okozhatna. Ezért már előkészítés, engedélyeztetés alatt áll egy záportározó létesítése. Ez a majdani vízfelület védelmi szerepén túl újabb tudirszikai attrakcióként is szolgál majd reményeik szerint.