nemezis 2
2009.10.11
|
|
0 0
104
|
Úgy tűnik Emília, nem véletlenül fáradt bele a közszolgálati munkába, és menekülésének oka több is lehet:
A 2002-es, csalások gyanúját is felvető országgyűlési választás után sokan újraszámlálást követeltek, ám ő akkor közölte: a magyar jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az összes jogorvoslati eljárás után általános, az egész országra kiterjedő újraszámlálást hajtsanak végre. Már ezen, illetve a négy évvel későbbi választáson is több helyen felvetődött a láncszavazás gyanúja. Rytkó ennek kapcsán arra hivatkozott, hogy konkrét panasz vagy beadvány nem érkezett hozzájuk. A szociális népszavazás során a Fidesz vonta kérdőre az OVI vezetőjét, azzal vádolva, hogy szándékosan hátráltatja a referendum menetét, mivel a népszavazással kapcsolatos kifogásokat Rytkó nem továbbította nyomban a Legfelsőbb Bíróságnak. |
|