Vezéráldozat
2009.09.25
|
|
0 0
4
|
Nem színésznek indult Bujtor István. A Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte diplomáját 1965-ben. Diplomaszerzése után azonban egy évre a győri Kisfaludy Színházhoz került, majd 1968-ban a fővárosi József Attila Színház kötött vele szerződést. 1971-től a Pécsi Nemzeti Színház, majd 1976-tól a budapesti Vígszínház tagja lett. 1978-ban került a Mafilmhez. 1989-től kilenc éven át a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt, majd 1993-tól a Mahir Film Kft. vezetője. Filmszerepein kívül Bud Spencer magyar hangjaként is ismert. 2008. január 1-jétől a veszprémi Petőfi Színház igazgatója. Színházi szerepei mellett 73 filmben játszott és mivel az összes Bud Spencer filmben ő szinkronizálta a főszereplőt, sokak számára Piedone magyar hangjaként is emlékezetes maradt. Hobbija a vitorlázás, hatszoros magyar bajnok. Hajója az 1936-ban épített Rabonbán. |
|