Maradjon minden a régiben

„Nem épül étterem a tó fölé” – olvashattuk a Nyíregyházi Napló szeptember 10-ei számának elsõ oldalán. Visszalépett ugyanis a beruházás megvalósításától az a vállalkozó, aki éttermet kívánt építeni a Sóstói tó fölé; a támadások miatt vonta vissza a pályázatát.

– Van ilyen – mondhatnánk nagyvonalúan –, majd épít helyette más. A dolog azonban nem ilyen egyszerû. Úgy tûnik, mostanában túl sok jelentõs vállalkozói elképzelés fut zátonyra Nyíregyházán. Egy éve még a piaccsarnok és környéke átalakításának tervétõl volt hangos a város. Az eredmény ismert: visszalépett a beruházó, egyelõre marad a „kisvárosi hangulat”, a negyven évvel ezelõtti színvonal. Kár érte, mert vannak alkalmi pillanatok, amelyek lehetõségét érdemes megragadni.

Azt megelõzõen a városközponti mélygarázs építésének lehetõsége borzolta a kedélyeket – ez is lekerült a napirendrõl, pedig látjuk a Korzó példáján, hogy egy ilyen létesítmény, ha jól vezetik, sokat javíthat a belváros sanyarú parkolási helyzetén. Most pedig itt van (volt) a sóstói látványétterem. Tartok tõle, hogy a városvezetés minden jó szándéka ellenére, elõbb-utóbb ráragad Nyíregyházára, hogy itt komolyabb vállalkozásba nem érdemes kezdeni, mert vagy az úgynevezett „közvélemény”, vagy a konkurencia hiúsítja meg a kicsit is merész vállalkozói elképzeléseket. Minden úgy jó, ahogy van. Piaccsarnok, parkolás, tavi vendéglõ… (Korábban ez nem így volt, ezért van dombházunk, „pirosházunk”, érdekes „mûvházunk” – ha idõközben utóbbi felett el is járt az idõ, fel kell újítani.) Ha a városvezetés három-négy éve nem áll ki a Korzó mellett, a „közvélemény” azt is megakadályozta volna, ma bevásárlóközpont sem lenne, sétálóutca sem lenne. Viszont volna egy lepusztult rész a belvárosban.

Pedig az utóbbi néhány év említett, és dugába dõlt tervei csak „félmerész” elképzelések voltak. El nem tudom képzelni, mi lenne, ha valami csoda folytán Nyíregyházának ajándékoznának egy elsõ pillantásra valóban meghökkentõ, „szabálytalan” Hundertwasser-házat, vagy Gaudi-féle katalán épületet… Aligha lehetne felépíteni. Bécsben, Barcelonában pedig idegenforgalmi látványosság. Kétségtelen, kirínak a megszokott épületek közül, ám sokan ezek kedvéért is látogatnak oda. Jó lenne nálunk is kicsit nagyvonalúbban közelíteni a bátrabb elképzelésekhez, különösen, ha azok jelentõs vállalkozói pénzeken alapulnak. Több kompromisszumra volna szükség.

Van egy friss országos példám is arra, hogyan foszlik szét irigységbõl egy igazán jó terv. A rendõrség végre megelégelte a közlekedés elfajult állapotát, a notórius száguldozást, a piroson történõ áthajtást, és elhatározta 600 új sebességmérõfényképezõ berendezés munkába állítását. Hatszáz traffipax már alkalmas az áttörésre. A hétmilliárdos közbeszerzési eljárás három nyertese közül az egyik nem elégedett meg a neki jutó másfél milliárdos résszel, megtámadta a döntést. Lesz is új eljárás, de a megváltozott gazdasági helyzet miatt már csak 200 berendezés telepítésére hirdetnek pályázatot. Még ha a fellebbezõ is nyerné az új tendert, akkor se jutna neki nagyobb megrendelés, mint eredetileg. A leendõ 200 berendezés ugyan több mint a semmi, de a szabálytalankodók megfékezésére messze nem elegendõ – az áttörés megint elmarad. Köszönhetõen a hírhedt magyar „SI-faktor”-nak (sárga irigység).

Ez a traffipaxos hír juttatta eszembe az egymás után elvetélt nyíregyházi terveket.

Szerző: Marik Sándor
Nyíregyházi Napló, 2009. 09. 19.