"Vagyis nyiltan elismeri, hogy piára kell a penz. Nyilvanvaloan kap penzt, kulonben nem uldogelne ott naphosszat. "

Mint szinte minden emberi problémában, itt is kétoldalú éremmel állunk szemben szerintem.

Egyfelől nagyon jó dolog, hogy USA ilyen, ahol ezt meg lehet így tenni. Jelzi a társadalmi szintű toleranciát és pozitív liberalizmust. Pl felfogható úgy, hogy szerencsétlen beteg ember. Alkoholbetegsége (mely vagy önhibájából vagy rajta kívülálló okok miatt alakult ki - nem tudhatjuk) - ami miatt feltétlen segítségre szoruló nyomorult - tette azzá ami és került oda, ahol van. Pénze nincs egy elvonóra, az alkoholra szüksége van, hogy enyhítse betegsége tüneteit. És adnak neki.
De van egy még egyszerűbb gondolatmenet: Be Happy! Tudjuk hogy akkor érzi magát, jól ha van a szervezetében szesz, hát segítsük hozzá..! :)

Persze az igazi adomány az lenne, hogy egy gazdagabb arra járó betenné egy klinikára és fizetné a cehhet, ami számára bolhacsípésnyi kiadás lenne.
Urambocsá esetleg adna neki valami állást is például...
Azonban itt már emberi jogi kérdések merülnek fel: ki az akinek ezt joga van megtenni, kvázi korlátozni a szabadságjogaiban (más kérdés ha kéri vagy beleegyezik, de ez elég ritka eset nemde?), ergo vagy ezért vagy azért, mert ekkora áldozatot már nem vállal fel senki, ennyire nem jószívűek a pénzesebb emberek ott sem.. Ki tudja...

Nézzük az érem másik oldalát!

"Erkölcsi fertő, romlás, Szodoma és Gomorra Amerika, hogy ilyen előfordulhat ott. Méghogy egy ilyen csőcselék, egy semmirekellő, aki CSAKIS MAGÁNAK KÖSZÖNHETI a helyzetét, mert lusta, tanulatlan alja ember - megtehesse hogy még pofátlanul ki is írja, hogy alkoholra koldul. Szégyen és gyalázat! Én bezzeg tudok tisztességesen dolgozni! Tessék nézni milyen sokra vittem, pedig nekem sem volt könnyű. Neki is megvan a lehetősége ugyanerre!"
- ugye sok rendes, tisztes, becsületes ember erre kb így reagálna?

És még csak azt sem mondhatjuk hogy nincs igaza, hiszen nyilvánvalóan találhatunk olyan aspektust, melyben tökéletesen érthető e reakció.

Nehéz itt tiszta világos egyértelmű állásfoglalást tenni. Én azt mondom, a probléma e jelenségben, ha van is, az csakis társadalmi szintű, ugyanúgy, ahogy a pozitívum is, amit az első bekezdésben taglaltam.
Azt gondolom, hogy egy egészséges, harmonikus, boldog társadalomban (ami természetesen nyilván nem létezik a valóságban és tán örök utópia is) elméletileg nem fordulhatna ez elő. Egyfelől mivel nem juthatna el egy ember eddig, mert mindenki vigyázna embertársaira és segítene, összetartana, egyszerűen nem hagyná eddig csúszni az ideális társadalom egyetlen tagját sem; másfelől pedig az egyén sem "tudna" eddig csúszni, mivel mind az oktatás, mind kultúra lehetővé tenné, hogy minden ember megtalálja motivációit, sikereit, hivatását - boldogulását...